Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1934

25 édesatya, sem az édesanya nem adhatnak gyermekeiknek hivatást. Semmiképen sem. A kapott képességek, melyek egy hivatásra vonatkoztatva oda vannak írva a lélek legmélyébe. A gyermek ezt az írást nem tudja maga felismerni vagy legalább is nem mindig. A kegyelemmel való együttműködés alatt és az alkalmas személy vezetése iránti hűségben fog egy nap megnyilatkozni és világosan előttünk állni, az Úrnak tetsző hivatás. A hivatás felmérhetetlen kincs, a gyermeknek ez által kell rend szerint szentté lennie és üdvösségén munkálkodnia. A lelkek nevelőinek, tehát elsősorban a szülőknek, szigorú kötelességük a gyermeküket hivatásuk megvalósítására segíteniök. így működnek együtt Istennel szerettjeik javára, akiknek földi boldogulását ezzel biztosítják és az örök boldogságot ezzel viszik előbbre. Egy gyermeket a helyes útból eltéríteni gazemberség. Sok szülő hibás ebben és Isten várja őket ítélőszéke előtt! Valakit hivatásában megakadályozni, azt jelenti, hogy földi szerencséjét és örök boldogságát tesszük tönkre. Ha pedig ez a hivatás különösképen papi vagy általában vallásos hivatás, akkor ez ellen beszélni, ezt igazságtalanul megakadályozni, ez oly méltánytalanság, hogy keresztény családban nem szabadna előfordulnia. És mégis megtörténik; szinte minden nap; és katolikus szülőknél! A szülőknek a hivatást meg kell vizsgálniok; különösen a papi vagy szerzetesi hiviatást. Ehhez teljes joguk van és ezért övék az egész felelősség. De, mint mindenben, ebben is kell a mértéktartás, az őszinteség és jóakarat, hogy Isten dicsőségét szolgálják s az ő szándékait valósítsák meg ezzel a lélekkel. Tehát nem az az önző részrehajlás, mely a mai hitetlen világ gyakorlata, mikor Isten útjairól semmit sem akar tudni és a gyermekeket csak a siaját Énjük számára nevelik. — Mindig az Én. Nem minden jog a szülőké. A lélek igazi lelki vezetőjének, a papnak, — mert végül is ő az egyetlen, ki a lélekről mindent tudhat — gyakran kötelessége, hogy utolsóként ő ítéljen és döntsön la hivatás kérdésében. Okosan felhasználhatja a szülők tapasztalatait, de ő marad, mint Jézus Krisztus szolgája, a lélek első tanácsadója. Aki ezt nem érti, az nem érti a pap állását. A nem krisztusi család ezeket a megfontolásokat nem fogadja el, de ahol a hit uralkodik, ott többé nem a természet dönt a család tagjainak boldogságáról, hanem kell ehhez egy magasabb fény, — az a fény, melyet az alázatosak kapnak meg és amellyel az erőt is megkapják ők, hogy az Úr parancsait betöltsék. Ne felejtsük el, hogy la krisztusi család minden tagjában Istenhez tartozik és hogy Isten adja mindegyiknek a maga megbízatását. A családi nevelésnek nem lehet más fontosiabb célja, mint Istent támogatni abban, hogy minden lélekben valóra váljék az ő örök terve és ezzel mindegyiknek és az egész háznak boldogsága biztosított legyen. Mint fogják ezt a nagy kötelességet szeretni lazok az édesatyák és édesanyák, akik a kegyelmet megismerték és mint lesznek gyermekeikben örökre áldottak, akik ezt betöltik. 5. A szülői tekintélyről szóló elmélkedéseink befejezéseként még egy kérdésről kell szólnunk: az atyai megfenyítésről, mert a családi nevelésben ez elkerülhetetlen. A mai álhumanista felfogás ugyan a testi fenyíték ellen