Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1933

69­a budapesti bencés diákok maguk kutatásával tennék teljessé és egészíte­nék ki ezt a kis tanulmányt. Befejezésül még két emlékre szeretnék rámutatni. Nem tartoznak a szoros értelemben vett bencés emlékek közé, de a legáltalánosabban ismertek és legelterjedtebbek. Mindenütt látjuk a Szent Korona képét és bencés em­léknek is tekinthetjük. Hiszen bencés pápa, II. Szilveszter küldötte bencés apát, Szent Asztrik által egy bencés szentnek, Szent Istvánnak, ki mint oblátus, Szent Benedek családjának is tagjává lett. Kilenc századon át állt e korona szolgálatában Szent Benedeknek minden magyar fia és e szent korona iránt való tiszteletet, köteles hódolatot és munkás szeretetet akarja minden növendékének lelkében felkelteni s egyúttal a hűséges ragaszkodást és kitartást ahhoz, akit ez a szent korona Magyarország apostoli kirá­lyává kent fel. És bencés emléknek vehetjük a szent korona alatt lévő magyar címer­pajzsnak jobb oldalát is, a hármas hialmot a kettős kereszttel. A közbeszéd a Tátra, Fátra és Mátra jelképének tartja s ezen a címen vették be a cse­hek is címerükbe, mint Szlovákia jelképét. Azonban ezt a magyarázatot ma már jogosan tarthatjuk heraldikai mesének és mivel Subiaco ősi kolosto­rának bejárója felett is századok óta ott van már a hármas halom a ket­tős kereszttel és Monte Cassino-nak is jelvénye ez volt hosszú időn ke­resztül, hihető az a felfogás, hogy a magyar címerbe a bencés közvetítés útján kerülhetett ez a címer és így a hármas halom sokkal jogosabban je­lentheti Pannónia hármas halmát, melynek legkimagaslóbb pontján áll Szent Márton apátsága, a pannonhalmi monostor. Azóta ezt a címert a sors darabokra törte és a megcsonkult címerpajzsra tekintve lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson Zadravetz István püspök szava: Szent Benedek első csodája Enfidében történt. Öreg kísérője, a hű Cirilla, eltörte azt a cserépedényt, melyet pedig csak kölcsönbe kért el a szomszéd­ból. Sírt is keservesen a jó lélek és Szent Benedek megsajnálta gondos ápolóját. Imádkozni kezdett és imádságára a törött rosta ép és egész lett. Nekünk, magyaroknak is volt egy drága kincsünk, az Isten bízta reánk. Ez a drága kincsünk Szent István koronája. De nem vigyáztunk rá elég gondosan és darabokra tört a szent korona birodalma, rabló kezek azután elragadták darabjait és most itt áll csonkán, bénán a mi drága, szép ma­gyar hazánk. Ó, hogy kellene imádkoznunk Szent Benedekhez, kit valaha úgy tisztelt az egész magyar nép, hogy legyen közbejárónk, hogy ő, akinek neve is, Be­nedictas : Áldottat jelent, szerezze meg imádságával számunkra az Ur áldását, hogy általa mi is áldottak lehessünk és így tudjunk addig imád­kozni, míg az Ur meghallgatja szívünk sóhajtását és mint egykor az eltört cserépedénynek Szent Benedek imádsága visszaadta régi épségét, úgy a mi darabokra hullott koronánkat s négyfolyós, háromhalmos címerünket tegye újra éppé, egésszé és naggyá. Dr. Szunyogh Xav. Ferenc.

Next

/
Thumbnails
Contents