Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1933
147 XII. önmagával szemben. Minden tanuló köteles tisztán öltözködve és mosakodva, legalább öt perccel az óra kezdetét jelző csengőszó előtt az iskolában megjelenni s ott csendben elfoglalva kijelölt helyét, a leckék ismétlésével várni az óra kezdetét. Ha valaki hamarább érkezik, akkor is rendet tart és az első csengetés után teljes csendben várja az óra kezdetét. A tanár beléptekor mindenki feláll és a szokott köszöntéssel fogadja a tanárt. E kötelességek szempontjából: 1. A tanuló köteles elhozni az iskolába tisztán tartott könyveit, még pedig csak azokat a könyveket, amelyek azonnapi órarendben szerepelnek. A könyvekkel együtt el kell hcznia az ellenőrző-naplóját, füzeteit, írószereit is, kivéve tintát. 2. Az iskolába nem való tárgynak iskolába való hozása elkobzás terhe alatt tilos. 3. A tanuló az órák alatt csendben figyel s azon van, hogy iskolai munkájának jó részét már ott elvégezze. Nem szabad sem társait, sem pedig az óráknak menetét megzavarni. 4. Tilos az osztályban szemetet elszórni, vagy a padban hagyni. A szemetet a folyosókon lévő papírkosárba kell dobni. Ha a tanuló szemetet lát az osztályban, vagy a folyosón, azonnal felveszi és a papírkosárba teszi. Szokjék hozzá az ifjú egészen kiskorától fogva, hogy sem lelkiismeretén, sem testén, sem ruháján, sem iskolaszerein, sem környezetében nem tür semmi szennyet. 5. Tilos az iskola padjait, falait, vagy bármely felszerelését, ifjúsági és segélyző könyveit megrongálni, befirkálni. A tettes köteles a kárt megtéríteni, vagy pedig, ha nem nyomozható ki a tettes, az egész osztály közösen köteles az okozott kárt megtéríteni. 6. Az óraközi szünetek alatt vagy a folyosón, vagy az udvarcn tartózkodnak a tanulók, ahol csendes beszélgetésben és lassú sétával töltik el az időt. Ezekben a szünetekben nem szabad könyvet kivinni sem a folyosóra, sem az udvarra. Az utcára kimenni csak engedéllyel szabad. Az ablakon kinézni, vagy kihajolni tilos. 7. A csengő szavára a beszéd megszűnik, s mindenki megkeresvén rendes helyét a sorban, teljesen csendben vonul az osztályba. Az iskolából való távozás is teljes csendben, s párosával az utolsó óra tanárának felügyelete alatt történik az iskola kapujáig. 8. Az utcán háromnál többen nem mehetnek egy sorban, hogy ne zavarják a járó-kelőket. Komolyan járjon minden tanuló az utcán s ne szaladjon, ami egyrészt illetlen, másrészt sok bajt is okozhat. A futkározást, fütyölést, lépcsőkön való ugrándozást, taszigálást feltétlenül kerülni kell. 9. Mozgó villamosra vagy autóbuszra felszállani, vagy onnan leszállani szigorúan tilos. 10. Aki az iskolából akár rendes, akár rendkívüli elfoglaltságáról vagy istentiszteletről háromszor elkésik, a negyedik alkalommal hazaküldjiik és csak szülőjének kíséretében jelenhetik meg az iskolában. 11. Szigorúan tilos a házi, vagy iskolai feladatokat máséról leírni, illetve átcsempészni. Tilos a súgás és meg nem engedett iskolai segédeszközök