Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1933

8 mányos munkásság első személyi feltételének a tárgy iránti alázatosságnak. Pintér szerényen pozitívisztikus munkának nevezi irodalomtörténetét. De az ő pozitivizmusa nem világnézeti pozitívizmus. Olyan értelemben, mint az ő müve, pozitívisztikus müvek a Maurinus kongregáció munkái is. Pedig a jámbor bencés szerzők, kiknek morális alázatossága csak a tudományos alázatosságuknál volt nagyobb, Pintér Jenővel együtt egyformán távol állanak a világnézeti pozitívizmustól. Pintér műve tudományos mű, mint az övéké. Nem kísérleteznek módszerek újításával s amiben az exact tudományok művelőivel egyenrangúak, az elsősorban a történeti valósággal szemben elfoglalt szellemi attitűd. Pintér müvében megvan az önzetlen érdeklődés, a szigorú becsületesség, a munkás türelem, a tények előtti alázat, a szüntelen kritika, mely sokszor a saját régebbi nézeteire is kiterjed. A legutóbbi két évtized az irodalomtörténet módszereiben is sok újat hozott. Különösen német irodalomtörténészeknél látunk sok érdekes kezdeményezést, melyek a szellemtudományok nagy fellendüléséből forrásoznak. A nemzedékszemlélet, a tájak fontossága, a problématörténeti felfogás sok érdekes és értékes eredményt hozott. Pintér felfogása nem teszi az újabb módszerek egyikét sem uralkodóvá művében, de bármelyik szempontot követő későbbi kutatás páratlan gazdag anyagra talál nála. Pintér klasszikus felfogása azonban nem teszi müvét időrend szerint tagolt anyaghalmazzá. Történeti szemléletének tárgya maga a munka, ebben a tekintetben Pintér bámulatos olvasó és interpretátor. Elemzéseinek biztos megfogalmazásánál érvényesült a régi tapasztalatú, biztos irodalomtörténész. De munkájában erősen kirajzolódik az irodalomtörténet éles különbsége, mely a legtöbb szakból megkülönbözteti az irodalomtörténetet s a művészettörténettel külön helyet biztosít neki Az irodalomtörténet oly müveket tárgyal, melyek a mai olvasóra épúgy hatnak, mint az előző korok olvasóira s így egy-egy munka, egy-egy írói alak az előző kutatók, kritikusok értékelésében más és más értékelés alá esik. Pintér Jenő munkájának egyik jelessége, hogy jó összeállításban közli elődeinek véleményeit. Az irodalmi értékelésben mindig van szubjektív elem, minden kritikában van impresszionizmus. Ezért legfőbb erénye az irodalomtörténésznek, hogy válassza szét azt, amit érez attól, amit tudni lehet. Az előbbi a személyhez, korhoz kötött valami, amelyből kevés marad fenn, ami sohasem lehet teljes. A másik a tudományosabb jellegű, mely egy bizonyos időpontban szinte százszázalékig teljes lehet. Ez a teljesség úgyszólván hiánytalanul megvan Pintér Jenő művében. Bibliográfiája minden irodalomtörténeti munkásságnál nélkülözhetetlen. Életrajzi adatai pontosak, az irodalom művelődéstörténeti, társadalmi vonatkozásai tudományos lelkiismeretességgel igazoltak.