Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1933

9/ szenteltük és minden szavaló csak az ő verseit adta elő. A második közös óra az irredenta gondolatáé volt és csupa irredenta vers volt a programmon. A harmadik összejövetel szavalóverseny volt. Minden osztály három legjobb szavalója vett benne részt egy-egy kötelező vers elszavalásával. Nagy érdeklődés mellett az első helyen egyforma pontszámmal az I. és a II. osztály végzett. Egyénileg a legjobbak voltak: Csernyánszky Géza és Gróf Lajos I. o. t., Ivánkovits Ernő 11. o. t., Vrábel László III. o. t. és Horváth Andor IV. o. t. Szunyogh X. Ferenc, vezető-tanár. 3. Cserkészet. 1. Az öregcserkészet még mindig a fejlődés kezdetén van. Egyébként is az egész cserkészmozgalom egyik legnehezebb problémája az öregcserkészet. Csapatunk egyelőre a klubéletet választotta és mióta a Józsefvárosi Egyházközség házában szerdán is összejöhetünk, a heti összejövetelek elég látogatottak. Mondhatjuk ugyan, hogy ez még nem cserkészet, de azért haszonnélkülinek sem tarthatja senki, aki érzi, hogy milyen fontos, hogy egymástól el ne szakadjanak a régi társak. Volt néhány kirándulásunk is és tervezünk kisebb nyári táborozást. Reméljük, hogy ezekből az összejövetelekből kialakulhat a teljes öregcserké­szet. Ennek feltételeként, hogy a következő év továbbfejlődést mutathasson, a kö­vetkezőket állapítottuk meg: I. Az öregcserkészet is cserkészet, azért: I. Senki nem szégyenli a cserkészruhát. Az egész világ előtt becsületet vívott ki a Jamboreen. Ennek beszerzése és a megfelelő alkalommal a viselése kötelező. II. Az öregcserkészet csapat-élet, azért: 1. Havonként legalább egy csapatösszejövetelen részt kell venni mindenkinek. 2. Az összetartozás külső jeleként havi 10 fillér tagsági dijat be kell fizetni. Aki mentség nélkül 3 hónapig ezen kettős kötelességnek nem tett eleget, azt a csapat névsorából töröljük. III. Az öregcserkészet nem szobaélet és nem csak klub, azért 1. Negyedévenként egy közös kirándulás kötelező. 2. Nyáron hosszabb táborozásban, vagy egyéni túrában kell résztvennie min­den öregcserkésznek. Az elmúlt évben a csapatnak 20 nyilvántartott tagja volt; vezetője: dr. Szu­nyogh X. Ferenc volt. 2. A cserkészcsapat a nyári szünetben két táborban vett részt. Június 27—július 14. között Bélapátfalván táborozott 72-es létszámmal. A tábor vezetői: Havasi Lu­cius táborparancsnok. Helyettese dr. Szívós Donát, szentbenedekrendi tanár. Raj­vezetők voltak Szabó László és Soós István joghallgatók, továbbá Olofsson Pia­cid, Minkó Zoltán és Biedl György. A táborra a vasúti költséggel együtt 25 pengő volt a részvételi díj. A vezetőkön kívül 23 cserkész részesült kedvezményben, össze­sen 342.50 P értékben. A vadregényes táborhely igen alkalmas volt arra, hogy ré­szint előkészület legyen a IV. világtáborra, részint pedig, hogy a fiúk lelkéből el­törölhetetelen emléke maradjon az igazi cserkészéletnek. A tábort körülvevő he­gyek védtek a széltől, körös-körül hatalmas erdők nyújtották az árnyat a nap melege ellen, a közelben lévő forrás üdített elsőrangú vizével, s az egy-két perc­nyire lévő gyári tó alkalmat adott nemcsak a déli és délutáni fürdésre, hanem a reggeli mosakodásra is. Július 14-én szomorú, felhős időben hagytuk el a tá­borhelyet. Útközben Egert tekintettük meg.

Next

/
Thumbnails
Contents