Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

132 VII. JELENTÉS A FÉLINTERNÁTUS ELSŐ ÉVÉRŐL. Jóllehet a gazdasági viszonyok éppen nem voltak kedvezőek egy ily, új kiadást jelentő intézmény megkezdésére, néhány szülő kívánságára a legszerényebb keretek közt mégis megvalósítottuk a mult esztendő folyamán felvetett félinternátus gondolatát. Mivel középiskoláinkkal kapcsolatosan fiúk számára még ilyen félinternátus fővárosunkban nem volt s a mi intézetünk tett vele először kísérletet, néhány sorban beszámolunk az első évi működésről. Nem idealizálva, hanem teljes tárgyilagossággal írjuk le az ,,otthon" életét és tapasztalatainkat, hiszen gyakorlati célt akarunk vele szolgálni. Napközi „otthont" akartunk tanulóinknak biztosítani. A hangsúly az „otthon" szón van. Fontos az különösen a mi helyi körülményeinknél fogva, mert a félinternátust nem külön e célra berendezett helyiségekben létesíthettük, hanem az iskolai célokat is szolgáló termekben. A komor falakat azonban sikerült meleg „otthonná" átalakítania azon szellemnek, melyet a felügyelő tanárok vittek a növendékek közé, amikor a fiúknak látniok és érezniök kellett, hogy most nem a számonkérő, osztályozó, folyton kritikus szemekkel figyelő tanár áll előttük, hanem a szülőket helyettesíteni s pótolni akaró nevelő, aki megosztja velük a fehérasztal kellemességeit, a játék s üdülés örömeit, de gondja van arra is, hogy mindenkor megfelelően viselkedjenek és szívesen, szeretettel adja meg tanulmányi s egyéb kérdésekben felvilágosító tanácsait. És ez az első, amit meg kell állapítanunk ezen beszámolóban. Reánk nézve volt különösen meglepő, hogy az egyébként rideg iskolafalak, mily meleg otthonná váltak. Benn volt a gyermeki mosoly, az ifjú jókedve, melyben felüdülve könnyebb volt a komoly munka, ami a legtöbbnél hamarosan nem kényszer, hanem magától értődő napirend megtartása és szívesen végzett, öntudatos tanulás, művelődni akarás volt. Boldogemlékü nagy püspökünk, Prohászka Ottokár írja: „Az ifjúságnak legnagyobb érdeke, hogy erőit és tehetségeit kifejlessze és e réven boldog és munkaképes életnek vesse meg alapjait... Ha van is segítőnk, irányítónk és oktatónk nem egy, önmagunk neveléséről és tehetségeink tulajdonképpeni fejlesztéséről csak ott beszélhetünk, ahol a gyermek, a fiú, az ifjú önmaga kezdi a feladatot látni és belátni, ahol önmaga kezeli magát, szóval, ahol a nevelésben önmaga szerepel mint első, öntudatos s készséges tényező. Míg ugyanis a gyermek csak tárgy, szám és nem egyéniség, míg az ifjú csélcsap, kinek nevelésénél csak a külső tényezők szerepelnek — ^milyenek a szülő, tanító, bot, fenyíték, stb. —, addig ott a tulajdonképpeni nevelés nem indult meg, hanem inkább a szoktatás, dresszura. Az ember nevelése a szó szoros értelmében csak ott kezdődik, ahol az ember önmaga belátja, hogy neki munka, iparkodás, önmeggyőzés, lemondás, szoktatás által kell jobb emberré válnia. Természetes folytatása ezen munkának az, hogy a növendék önmagát, életerejét és tehetségeit megismeri, megszereti és azok fejlesztésében Isten akaratát látja.^A gyermeknek, az ifjúnak ezen ébredését, önmagára isme-