Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1931

33 A megemlékezést, melyet nemcsak az előadónak, de a hallgatóknak is a könnyei kísértek, a szeretett tanárért végzett hangos imádság fejezte be. Majd a tagok barátságos együttlétben beszélgettek sokáig az elmúlt régi időkről. Az öregdiákok kívánságának megfelelően életrekeltettük a Főiskolai Csoportot is. Külön-külön összehívtuk az egyes bencés iskolák Budapesten lévő és tanulmányaikat itt végző régi tanulóit s velük megbeszélve, ügyren­det dolgoztunk ki a Főiskolás Csoport számára. Ennek értelmében minden város bencés diákjai különálló csoportot al­kotnak és intézik maguk csoportjában egyesületi életüket és választják meg tisztviselőiket. De minden csoport két-két delegátust választ, akiket kiküld a központi delegátusgyűlésbe. Ezek a delegátusok azután minden hó­napban egyszer gyűlést tartanak a budapesti reálgimnázium igazgatójának, vagy megbízottjának részvétele mellett és ezek intézik azután a Bencés Főiskolás Csoport közös ügyeit. Ezek választják meg a központi tisztvi­selőket, mégpedig úgy, hogy minden évben más-más csoport ád elnököt, alelnököt, titkárt, stb. A sorrendet úgy állapítottuk meg, hogy elsőízben a legrégibb bencés intézet: Győr adja az elnököt s legkésőbb a legifjabb: Bu­dapest. Így minden intézetre sor kerül s nem lesz a választások körül oly nagy izgalom. A delegátusok gyűlése tesz javaslatot minden ügyben, a segélyezés, az anyagi és erkölcsi támogatások ügyében is az Öreg Diákok választmányá­nak, amely azután véglegesen határoz. A megindulás elég jó volt. Reméljük, hogy jövőre, mikor már az egyes városok is tudomást szereznek életünkről és már közénk küldik az érettsé­gizett és Budapestre tanulmányaik folytatása végett feljött diákjaikat, még nagyobb élet és szeretet fog kifejlődni köztünk. Minden ünnep- és vasárnap a reggeli diákmesék után, melyekre a régi diákokat is szeretettel meghívjuk (8 órakor és fél 10 órakor vannak a mi­sék), rendelkezésére áll a tagoknak egy terem az intézetben, ahol egymást megismerhetik, eszméiket kicserélhetik, folyóiratokat, azokból a városokból, ahol eddig iskolába jártak, helyi lapokat, továbbá napilapokat, sőt külföldi képesfolyóiratokat és tudományos revüket olvashatnak. A legtöbb város helyi lapjai készségesen ajánlották fel tiszteletpéldányaikat a Bencés Főiskolás Csoport számára. Ezért itt is hálás köszönetet mondunk nekik. Valamint hálás köszönetet mondunk azoknak az öregdiákoknak, akik szintén ingyen példányt küldenek az általuk szerkesztett folyóiratokból és heti - vagy napi­lapokból. Mind a Főiskolás Csoport, mind az Öregdiákok Egyesületének helyes­lésével találkozott az az eszme, hogy a két csoport tagjai minél jobban megismerjék egymást. Erre nézve vannak már eszmék és határozatok is, de jelentést majd csak akkor teszünk róluk, ha már meg is valósultak. A közgyűlésen is elhangzott és közgyűlésileg is elhatározott óhajnak teszünk eleget, midőn mellékelten közöljük a Bencés Diákegyesület Buda­pesti Osztályának tagjait, valamint az egész tisztviselőtestületet, a választ­mányt és a Főiskolás Csoport központi tisztviselőit és delegátusait. Ez is már egy lépés az egymás megismeréséhez, egymás megsegítéséhez! Ezen iskolai évben is megtartottuk a nagyböjtben lelkigyakorlatainkat (február 23—27.), résztvettünk elhalt tagtársainkért mondott szentmisén, ez

Next

/
Thumbnails
Contents