Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1931

29 Akik Isten jóvoltából e földön hírmondóknak élve maradtunk és tanári működéséről bizonyságot tehetünk, igazoljuk egyik lelkes tanítványáriak következő jellemzését: „Elbűvölt bennünket szavaival, melyeket szomjas vággyal hallgattunk ékesszóló ajkáról. Fájlaltuk, ha előadása végetért, öröm fogott el minket, midőn az Ő tanításának órája közeledett". A történelmet tanította, melynek tankönyvét is Ő írta. Amit Ő mondott, lelkének szava volt. Hajlott alakja, tompa hangja, halvány arca és halk beszédje a gyengélkedő ember benyomását keltette bennünk. A nagy tiszteleten kívül, melyet személye iránt éreztünk, ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy előadását áhítatos csendben hallgattuk meg. Kedves történeti alakja Hunyady János volt, akire midőn a sor került, hangja megacélosodott, hajlott alakja kiegyenesedett, arca kipirult, szeme fényt lövelt. Elragadó beszédje, mely szónoki formába csapott át, varázserőt gyakorolt reánk. Szavának, egyéniségének szuggesztív hatása alá kerültünk valamennyien, melynek egy alkalommal azzal is kifejezést adtunk, hogy a diák disciplina megsértésével, beszédje közben helyünkről felpattanva hangos éljenzésbe törtünk ki. Az a fegyelem, melyet előadásának ideje alatt szigorúan megtartottunk, csak egy ízben lett megsértve egyik tanulótársunk rakoncátlan viselkedésével — ámde vesztére — , mert diáktársai őt ezért keményen megfenyítették, melynek nyomai napokig meglátszottak a testén. Vaszary Kolos a gimnázium hatodik osztályát szülővárosában elvégezvén, 1847-ben a Szt. Benedek Rendbe lépett. Felszentelés után 1854-ben Komáromban, 1856-ban Pápán tanított. 1861-ben Esztergomba került tanárnak, 1869-ben pedig Győrbe ment igazgatónak, mindenütt tiszteletet és nagyrabecsülést szerezve tudásával és rokonszenves egyéniségével a személyének. 1885. május havában rendtársai bizalmából pannonhalmi főapát lett, 1891 október 27-én kelt legfelsőbb királyi kézirattal pedig Magyarország hercegprímásává és esztergomi érsekké kineveztetett. Ez a vázlatos ismertetése annak a fcny:c pályának, melyet a megboldogult Isten és földi hatalmasok akaratából, és soha nem a magáéból, befutott, mindenütt hűen betöltve azt a munkakört, melyet a bizalom reá ruházott. Nem vágyódott ő a primási méltóság és a vele járó fény és pompa után, mely őt súlyos felaadtok elé állította. Az Ő vágya betelt akkor, midőn a Rend szerzetesi öltönyét magára felöltötte. Jellemző szerénységére többek között az a mondása is, melynek a primási szék elfoglalásakor a tisztelgő esztergomiak előtt kifejezést adott: „Nem is álmodtam, hogy így lássam viszont tanárkodásom legkedvesebb városát, Esztergomot". Nem szerette Ő a fényt és pompát — még élt — soha; de a halálában sem. Ezért választotta örök lakásául a keszthelyi csendes otthont, a fény és pompa helyett, mely a székvárosban neki halálakor is bőségesen ki-r járt volna. isten, Király, Haza iránti szeretetre buzdított minket. Ezek őnála nem voltak üres jelszavak, hanem lelkének fő tartalmát alkották. Szenvedélye pedig az emberszeretet volt.