Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1931

24 rúságos, nehéz az élet. Küzd az, aki azelőtt jólétben élt, nélkülöz, aki gazdag volt, szenved az azelőtt örvendező és sok-sok rosszat igér a jövő. A gyermek ne lásson ebből többet, mint amennyit felfogni és feldolgozni képes! Szülők gondját, felnőttek baját ne osszuk meg vele! Legyen felhőtlen kisfiú-kora, diákélete, hiszen szükséges az ember számára, hogy minden egyes fázisát az életének igazán átélje, örömeit megtalálja. A mai felnőtt társadalom éppúgy, mint a folyóiratok, hírlapok irodalma, állandóan nyafog és jajgat a sötét jövő miatt és sikerült is a főiskolás ifjúságot egészen elvadítanunk és reménytelen kedvetlenségbe hajszolnunk. Mire jó? Ne vegyük el az ifjúságtól a hitet Istenben, emberekben, jóságban, önmagunkban; ne vegyük el a reményt a maguk nagyrahivatottságában és jövőjében; és ne vegyük el a jóság szeretetét, élet szeretetét és azt az életszomj úságot, amely egyedül tudja nagy irammal előre vinni egy megzilált nemzet ifjúságát! A szülők lelkéből optimizmus áradjon a fiaikra! Ne egy megvert hadsereg nyomorult vánszorgásával menjenek neki az életnek, hanem az újra-építők diadalmas magabízásával! Ne vegyék el tőlük a szépen megélt élet példáját! Nem a szó nevel, hanem az élet, a tett. És a szülők kötelessége megélni a fiaik előtt a katolikus férfi vagy nő életét olyan szépen, ahogyan azt ideális beállításban ő az iskolában megtanulja. S itt vigyázzunk: nemcsak jólétben és gazdagságban és örömben lehet szépen élni; lehet azt nyomorúságban, gondban, bajban is. És ha anyagi válság, szegénység, nehéz bajok állnak a családon, akkor azt lássa a gyermek, hogyan kell szépen élni ilyen alkalommal és ilyen körülmények között. A fiú áll az életfolyam partján és nézi — a szüleit. Tőlük tanul élni. Szép életet tanuljon! Lássa, hogyan kell nemesen, szépen, katolikus módon embernek lenni. Mindehhez, persze, kell nagy-nagy felkészültség és nagyon mély lélek. Kell szív, meleg, szerető, amely tud tűrni, várni, bízni, szeretni és önmaga feledésével, áldozatkész odaadással a gyermek sorsa fölé hajolni. És kellenek idegek, amelyeket acélossá, mindent bíróvá tesz a szeretet. És kell erkölcsi tőke: kegyelem, biztosság a jóban, lelki fölény és erő, sok-sok diadalmas erő. És mindezek forrása és alapjaként kell az Isten előtti felelősség nagy öntudata. Édesapa, édesanya nevelő munkájában Isten előtt áll s az Ő munkáját végzi, hiszen végre is egy kis embert nevel fel egésszé, naggyá, akit Isten akarata állított a világba és akivel Neki vannak tervei. Isten munkájának öntudata, előtte való felelősség megérzése, reáhagyatkozás és egész lélekkel belékapaszkodás: ezek nevelik igazán keresztény pedagógussá a 20. század sokat küzdő felnőtteit.* Dr. Koszterszitz József, a soproni Szent Imre Kollégium igazgatója. * Ezen konfei«iciát a budapesti bencés reálgimnáziumban a lelkigyakorlatok alkalmával tartotta a szerző 1932 február 23.-án.