Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1931

20 voltunk!" — de nem szabad rideg elutasítással beleburkolózni az erkölcsbíró köpenyébe sem, mondván: „Bűn az, bűn, kerüld, menekülj ... !" — hanem le kell hajolni a gyermek lelke fölé és a fejlődés diktálta ösztönös megmozdulások sodró erejét kihasználni arra, hogy az élet legnagyobb mélységei felé vezető úton elindulva, egy csomó ideált, szép gondolatot és lassan kijegecesedő elvet vigyen magával. Mosolygós szemű, csupa-erő diák. Mondjuk, ötödikes. Mondjuk, Tibornak hívják. Nos, a Tibor egy szép napon arra ébred, hogy egy kisleány (valami kis Gizus, vagy Vica, vagy Erzsike, olyan kis polgárista csitri, aki az V.-es Tiborok szívét meg szokta hódítani) képe egyre odatolakszik a könyve szövegei közé. Tanulásnál, mélázásnál, álomban egyre ott mosolyog a kisleány arca. Ha az utcán találkoznak, elpirul és félszegen köszönti; a kisleány is elpirul és épp olyan félszegen bólint vissza. És attól kezdve egymásról álmodoznak. És jönnek a pajtások és a barátnők, hozzák a közelebbi híreket és a kölcsönös elejtett nyilatkozatokat. És a fiú kezdi rendesen megkötni a'nyakkendőjét, a cipőjét is kitisztítja, mielőtt az utcára lépne, a kabátját is kikeféli; a kisleány is hosszabb perceket tölt a tükör előtt és magán érzi mindig „valakinek" a bíráló szemét ... És ekkor már benne vannak a diákszerelem áradatában. Megindulásnál jelentkezik már a két fö motívuma a gyermekszerelemnek: hiúság és romantika. Az egyéni romantikus érzésen kívül táplálja: sok olvasott regény emléke és szentimentálizmusa, és a jó barátok aláfütése. És néhány nap múlva eget ver már a kis szívekben a roppant nagy szerelem. Áll a nevelő és nézi . . . Mit tegyen? . . . Megmondja nekik: Csacsik vagytok; ezt a szerelmet úgy elfújja majd az idő, mint a tavaszi barkák könnyű porát; egy év múlva egymásra sem emlékeztek már! — Vagy rájuk támadjon: Bűnös érzékiség kísért, az ördög játéka, törd le magadban és irtsd ki a gondolatot! — Vagy szigorú tilalommal álljon a kettő közé és kezében korbácsot suhogtatva, küldje vissza Tibort a könyvei, a kisleányt a babái közé? . . . El nem szabad felejtenünk, hogy a biztos partról, ahonnan mi nézzük az ügyet, az egész csak átfutó kis játéka a fantáziának és romantikus gyermekléleknek; ámde Tibornak ez momentán az élet legnagyobb problémája és legszebb élménye. És azt sem felejthetjük, hogy az ilyen feltámadó kis diákszerelmek a legritkább esetben keresnek bűnt vagy fakadnak bűnös vágyból, forrásuk: hiúság és romantika. Ha kinevetem, bezáródik előttem a gyermek: „Ez nem ért meg engem!" És a szerelem kérdése vonalán többé nem juthatok közel hozzá. — Ha megijesztem, elkerül és más lelki tanácsadót kérdez, akinek felfogása közelebb áll az övéhez. Ezért olyan sok a diákok közt a lelkiélet vándora. — Ha megtiltom és meg akarom akadályozni az érzés és a játék továbbfejlődését, akkor már eleve elveszítettem a csatát, mert olyan hatalmas ellenféllel állok szemben, akivel szemben nem győzhetek. És ez: a fiúnak olvasmányaiból merített szerelem-élményei. Egy csomó regényt elolvasott minden V. osztályos fiú és sok-sok szentimentális romantika futott végig a lelkén. (Ha eddig nem olvasott volna, akkor most falja a szerelmes regényeket.) És öntudatlanul végigéli lelkében a regényeit: ő is úgy érez, úgy gondolkodik és hasonlókat tervez, mint a könyvek hősei. És ha én szigorú tilalommal eléje állok, biztos lettetek abban, hogy olvasott olyan regényt is, ahol a zordon