Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1930
27 és szépnek állandó hangoztatásával és kiemelésével olyan légkört igyekszik teremteni a tanuló számára, hogy az önmagán való okos uralkodást megszokja. A fegyelmezésnek ez a belső hajtó ereje; de a gyenge akaratot irányítják erkölcsi törvényeken kívül az iskola törvényei is, amelyek végeredményben mind odahatni igyekeznek,, hogy az összhangzatos egyéniség alakuljon ki. Végigtekintve az elmúlt iskolai év történetén, nyugodt lélekkel állapíthatjuk meg, hogy csak kisebb fegyelmi vétségek fordultak elő, amelyeknek okai az ifjú heveskedések, meggondolatlan elragadtatások voltak. De sajnálattal kell megállapítanunk azt is, hogy a szülői ház nem mindig törekedett az iskolai szabályok pontos megtartására s túlzott engedékenységével előmozdítója volt kisebb természetű kihágásoknak. E téren is tapasztaljuk — mint sok más téren is az iskolai életnek —, hogy a napisajtó nem mindig áll hivatása magaslatán akkor, amikor az iskola dolgairól van szó. A tanuló ifjúságnak jelentékeny része állandóan olvas újságokat, s sok esetben olyan újságokat, amelyeknek világnézete nem fedi iskolánknak világnézetét. A kritika nélkül olvasó diáknak lelkében természetszerűleg nyomokat hagy olvasmánya, amely nem egy esetben egyáltalában nem szolgálja a szülők, elüljárók és az iskola tekintélyének emelését. A fegyelmezés terén erös támaszunk volt a cserkészet, a Mária-kongregáció s a túlzásoktól mentes sport-üzés, mert ez utóbbi lemondást és gyakorlást kíván, az előbbiek pedig adják a lelket a lemondó munkához. 8. Tanulmányi előmenetel. Abban a szerencsés helyzetben van iskolánk, hogy kiválogathatja tanulóit tehetség, tanulmányi előmenetel szempontjából. Ez meg is látszik az eredményen, amelyet általában jónak kell mondanunk. Néha tévutakra visz az elemi iskoláknak megítélése, de ez általában ritka jelenség. Ellenben annál több gondot okoz az elemi és középiskola közt levő nagy űrnek áthidalása. Az elemi iskolának öncélúsága nem engedi meg azt, hogy tekintettel legyen arra, hogy a tanuló ifjúság tovább folytatja tanulmányait. Pedig a fővárosban e tekintetben kivételt kellene tenni, mert az elemi iskola tanulóinak tetemes hányada folytatja tovább tanulmányait a középiskolákban. A két iskolafaj közt levő nagy űr komoly aggodalmakra ad okot, mert sem módszerében nem egyezik a két iskola — nem is egyezhetik —, sem pedig anyagában nem kapja meg a középiskola azt, amire építhet. Egyes tárgyakban, p. o. éppen a magyar nyelvet illetőleg a középiskolának kell az alapvetés munkáját végezni, ami a tanulónak, mert rövid időre kell fogni ezen munkálatokat, megerőltetést jelent, s sok idejét és erejét vonja el a többi tárgyaktól. Nem csoda tehát, ha a középiskolát lépten-nyomon támadják a túlterhelés vádjával, de a vádnak gyökerei korábbi időkbe nyúlnak vissza, amiért nem a középiskola tehető felelőssé. De meggondolás tárgyává teendő volna a módszer kérdése is. Mindig azt hangoztatjuk, mert hitünk szerint így is van, hogy komoly munkára van szükség. A mai nemzedéknek vérévé kell válnia, hogy csak a vérizzadásig komoly munka adhatja vissza azt, amit erőszakkal elraboltak tőlünk, meggyőződésévé kell lennie, hogy ma jövendő boldogulásának alapja csak a munka lehet. Vájjon összeegyeztethetö-e ezen elvekkel a játszva való tanulásnak módszere? Nem esünk-e itt a túlzott humanizmus jogos vádjába? Az élet nem játék, de nem lehet játék az iskola sem, amelyről azt hangoztatjuk és azt kívánjuk tőle, hogy az életre készítsen elő. Az említett nehézségek ellenére a tanulmányi eredmény az elmúlt iskolai évben is általában jónak mondható. Ebben az iskolai évben két tanulónk kapta meg a köztisztviselő gyermekek