Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1930

25 nepies Veni Sancte szeptember 3-án volt a józsefvárosi plébániatemplomban. Utána nagyszámú szülő jelenlétében az iskola udvarán az igazgató beszédével nyitotta meg az iskolai évet. Beszédében azt fejtegette, hogy mit kíván az iskola a tanulók­tól. Ugyanezen alkalommal Pélyi László az I. osztályos tanulók nevében, Murarik Anta! VIII. o. tanuló pedig a legidősebb tanulók nevében köszöntötte a tanári testületet és diáktársait. Az előadásokat szeptember 4-én kezdtük meg. Az előadások az egész iskolai év folyamán csendesen folytak. Semmi nem zavarta meg nyugodt menetüket. — A karácsonyi szünidőt december 20-án kezdtük meg, mert iskolánkat lefoglalták választási célokra. A szünet a nagym. vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr ren­delkezése szerint január 7-ig bezárólag tartott. A nagy szünidőről szóló rendelkezés értelmében az utolsó előadási nap június 9-e volt. Június 10-én tartottuk meg a vallástani vizsgálatokat Krywald Ottó c. prépost, érseki főbiztos úr és Blieszner Ágoston, józsefvárosi prépost-plébános úr jelenlétében. Az I—VII. osztályokban az összefoglalások június 11—-15. közt folytak le. A magánvizsgálatok írásbeli része június 2 és 3-án, szóbeli része pedig június 5. és 6-án volt. A magánvizsgálatokon Pintér Jenő, tanker, kir. főigazgató úr elnökölt. A VIII. o. tanulóknál az utolsó előadási nap május 8-án volt. Május 11-től 16-ig bonyolítottuk le a vallástani vizsgálatokat és összefoglalásokat. Az írásbeli érettségi vizsgálatok június 18, 19 és 20-án voltak. A szóbeli érettségi vizsgálatok június 9-én kezdődtek. Június 18-án fejeztük be az iskolai évet ünnepies Te Deummal és iskolai ünnep­pel. Ekkor kapták meg a tanulók bizonyítványukat és osztottuk ki a jutalmakat. 2. Változás a tanári karban. Kelemen Krizosztom, főapáti koadjutor úr új osz­tály megnyílása miatt visszahelyezte az intézethez Linzer Szilárdot Pannonhalmá­ról, akit az ifjúság iránt való szeretete hozott vissza közibénk. Szeptember hó folya­mán került iskolánkhoz áthelyezés folytán Szekeres Bónis, aki több évet mint plé­bános töltött a győrmegyei Csanakfalun. De itt sem szakadt meg iskolai munkája, mert népfőiskolájával úttörő munkát végzett e téren, amiért legfelsőbb kitüntetésben is részesült. 3. Hivatalos látogatások. Kelemen Krizosztom, főapáti koadjutor úr igen sűrűn látogatta meg iskolánkat. Majdnem minden budapesti tartózkodása alatt szakított magának időt arra, hogy meglátogasson egy-egy osztályt, s melegen érdeklődött volt tanítványai viselete és előmenetele iránt. Sárközy Pál dr. egy. m. tanár, pannon­halmi perjel, mint a bencés középiskolák rendi előadója szintén több ízben látogatta meg az egyes osztályokat. Február hóban Glattfelder Gyula dr. csanádi püspök úr látogatta meg a VII. osztály egy matematikai óráját. Pintér Jenő, tanker, kir. főigazgató úr november 27-én látogatta meg az inté­zetet. Halász László dr. november 22 és 24-én vizsgálta meg az iskola ügymenetét. Krywald Ottó c. prépost, érseki főbiztos több vallástani órát látogatott meg. A kinevezett szakfelügyelők sűrűn látogatták a felügyeletükre bízott órákat. Március 17-én a nagym. vallás- és közoktatásügyi Miniszter úrtól kinevezett bizottság látogatta meg az intézetet. A bizottság feladata a középiskolai tornatanítás tanulmányozása. Ezen alkalommal Pintér Jenő, tanker, kir. főigazgató úr elnöklete alatt két tornaóránkon üdvözölhettük a magyar testnevelés vezető egyéniségeit, név szerint Demény Károly, dr. vitéz Tárcay-Felicides Román, dr. Szukováthy Imre, Kmetykó János. dr. Liber Béla, dr. Bohn Ferenc, Kócza Géza, vitéz Elek József és Misángy Ottó urakat.

Next

/
Thumbnails
Contents