Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1929

A MI TANÍTVÁNYUNK. Irta: Kelemen Krizosztom, főapáti koadjutor. A mi tanítványunk volt fiával együtt az édesatya. Az új magyar glóbuszon minden forrott, minden izzott és lángolt. Az ifjú fejedelem feszülő karja bizonytalanul ingadozott a kormánykeréken. Ekkor szembejött vele Szent Benedek, aki a népvándorlás apokalyptikus zűrzavarában szilárd rendet teremtett s e rendben, mint sziklabázison, megkezdte a dicsőséges keresztény középkor fölépítését. Szent István töprengés nélkül Benedeknek, az utolsó nagy rómainak nyomába lép s a Krisztus szellemében alkotó örök tevékenységnek lesz fejedelmi apostola, a magyarországi actio catholicanak született patrónusa. Árpád a futó-szállásokról új hazába: István Ázsia pogányságából új világba, a keresztény Európába, a halál árnyékából egy dicsőséges évezredbe vezette népét. Az atya a küzdelmes élet ideális harcosa. És a fiú? A fiú, a legendák szépséges és szent királyfia pedig a Krisztusban tökéletes élet kialakításának győzedelmes, örökké ifjú mintaképe. Cseng a kupa, hevít az ital, gyújt a dal, vadul száguld a vér, kéjt ád a bün és az új haza nyers magyar ifjúsága éli a maga ázsiai, vad ösztön-életét: Imre pedig egy szentéletü család puha, meleg tűzhelyénél növekedik vala bölcseségben és kedvességben Istennél és embernél. És íme, midőn benne is föltámad a tavasz hulláma, benne is megindul a minden ifjak legkeményebb küzdelme: szembejő vele az önfegyelmezésnek, az életszentségnek nagy mestere, a nagy Szent Benedeknek szent tanítványa, Gellért, a velencei Szent György-monostor apátja. És míg annyi ifjú társa önnön vérét bűnben pocsékolja, és míg a pogány örömökbe vércsevijjogással bele-belekurjant a vérszomjas „huj, huj!": Imre, a szép királyi herceg, a körötte imbolygó, csábító kísértések szédítő ostromában nyugodtan, csendesen, a héroszok biztos önuralmával föllép az oltárra — szentnek, fölszáll a magyar égboltra — hívogató, védelmező, ragyogó csillagnak, a fertőzetlen harcok diadalmas harcosának! A legszebb győzelem, melyet önmagunkon aratunk: hirdeti szent Imre évszázadokon át egy szilaj mulatságokban, harci kalandokban vérét tékozló nemzet fiainak. Hirdeti, mutatván az utat, a tisztaság útját, egyesnek és nemzetnek — az örökkévalóság felé!