Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1928

20 Az én megemlékezésem ennek a képnek volna szánva. És hogy ennek a lelki ragaszkodásnak jelentőségét megmutathassam, néhány vonásban összehasonlítást kell tennem Szent Benedek kora és a mi korunk közt. Még a márvány- és gránit-Róma fogadta az ifjú Benedeket; magaslottak a templomok; oszlopos fórumok szobrokkal, diadalívek, ragyogó paloták; a régi élet hömpölygött tovább. „Panem et circenses" — kiabáló tömeg; színházat, cirkuszt, ünnepélyt, bor mámorát és ernyesztő dorbézolást, virágfüzért kívánó népsereg. Róma már megért a pusztulásra. Vad barbár népek lovainak éles patkója veri fel Róma utcáit; Álarick hadai, Genserich vad hordái tanyáznak itt, lábuk besározta a fényes palotákat, a düh minden művészetüket összetiporta. Nincs Rómának bátor katonája, de nincs már lelke sem. Róma haldoklik s csak a romokon sóhajtoznak, zokognak a jó honfiak. Róma az erkölcsi züllés fertőjében a végpusztulás sírjánál áll. És ebbe a pusztuló pogány világba lépett Benedek, az utolsó római és szétömlő hazája romjain egy új, friss, életerős birodalom megújításán segédkezik, törvényt alkot s alakítja a lelkeket, hogy azok megtermékenyülve szétmenjenek az egész világra s terjesszék az Ur birodalmát. Ez történt 1400 évvel ezelőtt. És most, oly szédületes hosszú idő multán szétnézünk magunk körül, ijesztően sok hasonlóságot találunk az akkori és a mai viszonyok között. Egy új lelki pogányság barbár erkölcstelensége zúdul végig a világon s pusztulással fenyegeti az európai keresztény kultúrát. Mindenütt elégedetlenség, forradalmi lázongás, megrendült a föld ... új világra vár mindenki. Ki fogja hozni ez új világot? Kié a jövő? És csonka hazánkról beszéljünk-e? Mennyi panasz? Fájdalom? Kié a jövő? „Akié az ifjúság!" Manapság igen szeretjük hangoztatni: „Hiszek Magyarország feltámadásában!" De honnét e feltámadás? Ki fogja feltámasztani? Talán az az ifjúság, mely csak a zsúrokon érzi jól magát, amely férfiatlanul piperézi magát? A divatmajmoló, folyton korzózó piperkőcifjúság? Nem, hanem az az ifjúság, amely lelkében Krisztus arcát alakítja ki, amelyet Krisztus lelke alakít át. És én ebben ünnepelem a budapesti bencés iskolát, hogy gyermeket és szülőket együtt akarnak nevelni a krisztusi életre, a krisztusi arc lekópiázására, Krisztus katonáivá. ítéljék meg önök, van-e annál hazafiasabb tett, mint egyetlen vagyonúnkon, az ifjúság lelkén uralkodni és dolgozni. Amit egyízben Mussolini mondott: „Noi siamo sempere domani" — mi vagyunk mindig a holnap — ezt kell fiainkról vallani s a bencések ennek a holnapnak munkásai. Valaha a földet túrták, — ma a fiatalság töretlen talaját szántják; valaha magot vetettek, — ma a tudás csiráját plántálják át az ifjú elmékbe; valaha erdőt irtottak, — ma az ösztönös hajlamok dzsungeljét. Ezért hódol ma az egész magyar nemzet a jubiláló bencés rend előtt. Kívánjuk nekik, hogy Szent Benedek atyjuknak áldásos szelleme vezesse őket további sikerekre, neveljék továbbra is jellemessé és vallásossá a mi ifjúságunkat, mert ha vallásos lesz az ifjúság, ifjú lesz a magyarság s magyarnak lenni lesz még boldogság!