Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1928
12 Munka és imádság. Köss József dr. beszéde. Sokféle Pantheon és múzeum van a világon, azonban ha valamennyi, egybevesszük is, meg kell állapítanunk, hogy a világ legnagyobb Pantheonja mégis csak a katholikus Egyház. Ez a Pantheon a szentek nagy galériája, azoknak a nagy férfiaknak szakadatlan csoportja, a szent asszonyoknak beláthatatlan serege, akik az Ur Jézus nyomdokain jártak a földön és nagymértékben befolyásolták az emberiség történelmét, de még ebben a dús galériában is feltűnik szent Benedek alakja egyéniségének mindent túlszárnyaló fenségével és ha 1400 esztendő történeti távlatából anynyira emlékszik rá az emberiség, hogy íme, ez a templom ma tele van, Magyarországon ma számos templomban ünnepséget tartanak és imádság száll hálául az egek Urához s az egész világon megcsendülnek a harangok és megnyílnak a templomok ezen a napon ennek a nagy férfiúnak tiszteletére, fel kell vetnünk a kérdést, vájjon mi tulajdonképen ennek az oka? Mi ez a túláradó nagyság szent Benedek egyéniségében? Ezzel olyan kérdést vetek fel, amellyel foglalkozván, végig kellene mennem 14 évszázad történelmén. A szentírás azt mondja egy helyen: Illik magasztalnunk dicsőséges embereinket az ő nemzetségükben. Nemzetségükben: fiaikban, nemzetségükben: tehát egy szerzetalapítót az ő követőiben; nemzetségükben: az ő tanításainak eredményében. Szent Benedek pedig 14 évszázad öléből elevenen tekint felénk és az a lélek, az a szellem, amely őt éltette, frissen és szakadatlanul virágzik az ő nemzetségében, rendjének tagjaiban és hatása él a nemzetekben. Mi az ő nagyságának titka? Talán részben meg tudom magyarázni, ha azt állítom, hogy szent Benedek egy romlott világ, a nyugatrómai birodalom romjai felett állva, az evangéliumot próbálta alkalmazni saját életére és a nemzetek életére a lehető legegyszerűbb formában. Ebben látom nagyságát, titkát. Az egyszerűség, amelynek fensége benne van az evangéliumban. Az evangélium nem szociálpolitikai, nem esztétikai tanulmány, az evangélium az életet tartja szem előtt, az örök életbe áthajló vonalú életet és a legnagyobb dolgokat a legegyszerűbben fejezi ki. A hegyi beszéd és az Ur Jézus minden prédikációja fenségével ragyog és ékeskedik. Ha megnézem szent Benedek szellemét, intézményét, Reguláját, a bencés rend és a nyugati szerzetesvilág alapvető alkotmányát, azt látom benne, hogy az evangélium egyszerűségéhez iparkodik hasonlítani és az evangélium fenséges világosságával fogja meg az életnek legalapvetőbb két tényezőjét. Az egyik a munka, amely szakadatlanul vonja az élet jármát, a másik az imádság, amellyel az ember lelke Isten közelségében iparkodik magát tartani. Én el tudom képzelni, hogy ez a komoly ifjú minő csodálkozó szemmel nézte tanulmányai idején a romló Rómát, mert hiszen Róma akkor, az V. század végén, a VI. század elején, már a rothadás jeleit mutatta, barbár lábak taposták a római műveltség várát. Romló paloták, rothadó, régi kultúra és mégis az erőnek, a feltörekvő, barbár, vak erőnek megnyilvánulása idején ott volt Rómában az a Benedek nevezetű fiatal ember és látott katonákat, látott véres kezüeket, rablókat, megbecstelenítőket, akiknek semmi érzékük nem volt sem a mult, sem a jelen értékei iránt. Látott olyanokat,