Ciszterci rend I. kerületi Szent Imre főgimnáziuma, Budapest, 1921

II. IV. Károly király emlékezete

4

képző intézetének igazgatója), Mátrai Rudolf (most a székesfehérvári ciszt. t főgimn. igazgatója) és Vargha Damján dr. — Ciszt. r. volt tanárai az intézetnek • Farkas Alberik, Gálos Bernát, Koronczy Teofil, Kühn Szaniszló, Pataki Kálmán: és Varga Virgil.

II.

IV. Károly király emlékezete.

Ranke a Pápák Története című művében azt írja az első keresztény századok egyházfejedelmeiről, hogy azok nem annyira az uralkodásban, mint inkább a mártírhalálban következtek egymásra. Ez a rövidke szavakba foglalt, de annál gazdagabb tartalmú laudatio funebris villan akarva, nem akarva is a lelki szemeink elé, amikor a mi Istenben boldogult királyunknak, IV. Károlynak, uralkodói pályafutására eszmélünk.

Oly időkben lépett a trónra, amikor a világ népei fölött nem az Isten kegyelméből való, vagy az eszményi népsouverainitás alapján választott államfők uralkodtak, hanem az emberi természet legsötétebb gerjedelmei. Valami riasztó ellenmondás jelentkezik előttünk a modern idők lelki alakulásaiban. Amikor úgy ítéltük, hogy a fényes értelmi kultúra valósággal a csillagokat verdesi a maga szárnyaival : ugyanakkor esik a legrettentőbb csorba az emberi józanságon, a legsötétebb folt a kultúrlelkiismereten. Am az ellenmondás csak a látszat szüleménye. A rideg valóságban vaskövetkezetességgel nyilatkozik meg a természeti fejlődés logikája. Az egyoldalú racionális művelődés, amely elméletben s gyakorlatban egyformán elhanyagolta az irracionális világnak, az érzelmeknek és ösztönszerűségeknek a nemes emberi fejlődés érdekében kívánatos filtrációját, a maga rettentő zuhanásával kénytelen tudtunkra adni, hogy téves utakon kereste az emberi boldogság feltételeit. Gondoljunk csak azokra a jelenetekre, amelyek a világháború folyamán a különböző hadszíntereken lejátszódtak. Nem képezik-e ezek félelmes erejű illusztrációját az emberi természetet oly kitűnően ismerő Szt. Ágoston szavainak, aki azt mondja: „Nincs az a fenevad, amely gyilkosabb kegyetlenséggel törjön a maga fajára, mint az ember, ha gondozás nélkül maradt alacsony ösztönszerűségei a maguk láncairól elszabadulnak.“ Nos, amikor a materiális hajlandóságok vihara zúg, a szubtilis elvek képviselőinek martírsorsnál egyéb juthat-e osztályrészül ?

Amennyiben a mi ifjú királyunk lelki világát az ő kormányzati tényeiből megismernünk sikerűit, főleg két hatalmas elv hordozójaként került szembe a modern idők történeti áramlataival.

Amikor királlyá lett s a friss szemlélődések üdeségével latolgatta uralkodói kötelességeit, mintaszerűen vallásos lelkülete s emberbaráti szíve arra ösztönözte őt, hogy méltósága tekintélyét első sorban is a béke olajágának meglobogtatására használja fel. Am tudjuk, mi lett az eredmény. Non si odono le campane picciole, quando le grandi suonano, tartja az olasz közmondás. Amikor a vad ösztönszerűségek harangjai zúgnak, hasztalanul szólalnak meg az eszményi felfogások ezüstcsengettyűi. A sikertelenség azonban mit sem változtat annak a történelmi ténynek érdemén, hogy az európai hatalmak képviselői közül XV. Benedek pápáé mellett kiváltkép az ő szelleme volt az, amely a magasztos emberi érzések szimbólumaként, mint valami megriadt, fehér galamb, szálldogált a dúló szenvedélyek sötét áramlatai fölött.

A másik gondolat, amelynek hordozója volt s amely döntőerejű motívumává lett élete tragikumának, kissé behatóbb értelmezésre szorul.