II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1915
Papp Imre
4 sáig* szaktárgyait tanította. Trencséni, illetve pozsonyszentgyörgyi tartózkodása alatt írta meg önálló forrástanulmányokon alapuló munkáját : A királyné jogi állása az Árpádok alatt. 1914 június 26.-án megválasztatván helyettes tanárnak, intézetünkhöz került, hol rátermettségével, tudásával, szerény, de önérzetes fellépésével, előzékeny, udvarias modorával nemcsak kollégáinak nyerte meg igaz tiszteletét és szeretetét, hanem a szülők őszinte nagyrabecsülését is kiérdemelte rövid idő alatt. Mindössze egy évet töltött közöttünk, de ezen rövid idő alatt is annyi jelét adta hivatottságá- nak, hogy jövőjéhez méltán a legszebb reményeket fűzhettük. Úgy tanári, mint egyéni működésében annyi szeretetre és megbecsülésre méltó sajátosságot tanúsított, hogy nem csodálhatjuk, hogy korai halála mindnyájunkat oly mélyen meghatott. Az ifjúság érette mindent feláldozó tanárát vesztette el benne, de emlékét kegyelettel őrzi s őszinte szeretetét és ragaszkodását megmutatta azzal is, hogy emlékének megörökítésére alapítványt gyűjtött. Az intézet egy képzett, világos elméjű, nyílt szívű, erős jellemű, kötelességtudó munkásával lett szegényebb. Tehetséges volt határozottan, de tehetségét derült életfelfogásával abban az irányban érvényesítette, hogy abban a körben, hol mindennapi életét leélte, barátaival, embertársaival az emberileg lehető legkellemesebben töltse idejét. Szinte a környezetét is vitte magával az időt jól kihasználó élet felé, mintha csak sejtette volna, hogy napjai meg vannak számlálva, pedig egészséges, erős szervezetű volt. Márciusban erősen meghűlt, fejzsá- bát kapott. Nem dőlt ágynak, hanem szívós kitartással folytonos munka közben várta a közelgő nagyvakációt, hogy majd az édesanya gondos ápolása meggyógyítja. Mikor ez nem következett elég gyorsan, Makóról elutazott nővéréhez Nagyhalmágyra, e kies, szép fekvésű erdélyi faluba, abban a reményben, hogy a csend, a jó levegő gyógyító hatása segít rajta. Sajnos, ez sem segített. Augusztus nyolcadikán agyvérzésben meghalt. Holttestét Makóra szállították s szülővárosában hántolták el. S amint vigasztalhatlan özvegy édesanyja által gondosan ápolt sírja felett állandóan virít a nefejets, úgy köztünk is mindig fog virrasztani felette az emlékező szeretet. Gyula Sándor.
