II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1912

Tudnivalók az 1913-14. iskolai évre

Tudnivalók az 1913—14. iskolai évre A középiskolai Rendtartás az iskola szellemi irányításáért az igazgatót teszi felelőssé s katholikus intézetben az iskola szelleméért ezen felelősség kétszeres. Ezen súlyos kötelezettség még fokozódik fiatal, fejlődő intézetnél, ahol állandó jó szellem megteremtéséről és a létező jónak megtartásáról van szó; hogy ez megtörténhessék, sokszoros gonddal kell őrködnie már a beiratásnál, hogy a gimnáziumba csak ideillő jó és lehetőleg homogén elem jusson be. Ezen felelősség érzetében a következőket kell közölni a beiratkozni kívánókkal: 1. A gimnáziumba való felvétel a gimnázium igazgatójának joga, melyet személyesen gyakorol. 2. A gimnázium az általános rendtartási szabályok keretén belül autonom és u. n. körzete nincs. Habár az iskola természetszerűen lehetőleg a közelben lakókat veszi fel, mégis sem a közelben lakás, sem egyéb körülmény a felvételre jogosító igényt nem ád és fel nem vétel esetén rekriminációra alapul nem szolgálhat. Fel nem vétel ellen felebbezésnek helye nincs. 3. Semminő egyéb aktus, u. m. előjegyzés, szóbeli vagy levél­beli megegyezés, az elmúlt tanévben való idetartozás nem egyen­értékű a gimnáziumba történt beírással, mint az alább olvasható szabályok szem előtt tartásával az igazgatóság magának tart fenn és ami csupán a gimnázium illető osztályába történt beiratást tanúsító „Felvételi lap“ kiszolgáltatásával válik megtörténtté. A gimnázium beírott tanulójának csak az tekinthető, ki ily „Felvételi lap“ birtokában van. 4. Bejáró új tanulók az intézet I. osztályába, vagy amennyiben hely van, a II—VI. osztályba junius 30-án, julius 1-én és 2-án d. e. iratkozhatnak be, — esetleg, ha még hely marad, szeptember első három napjában. A VII. és Vili. osztályba új tanulót egyáltalában nem veszünk fel. 6*

Next

/
Thumbnails
Contents