II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1911

Tudnivalók az 1912-13-ik iskolai évre

67 5. A gimnázium, jellegénél fogva elsősorban róm. katholikus s ezért a júliusi beiratásoknál kizárólag róm. kath. vallásu tanulókat vesz fel. Az I. osztályba csak oly tanulók vehetők fel, akik a tör­vényes kilenc éves kort elérték s valamely nyilvános elemi iskola IV. osztályát jó sikerrel elvégezték. Erről szóló bizonyítvány hiányában az I. osztályra jelentkezőnek felvételi vizsgálatot kell tenni. A más vallásu tanulók szülei maguk tartoznak fiúk hitoktatásának ügyét el­intézni. 6. Az intézetbe első ízben jelentkezőktől megkívánt okmányok: az államérvényes születési bizonyítvány és külön a keresztlevél, a megtörtént himlőoltásról — 12 és több éveseknél újraoltásról — szóló bizonyítvány és az utolsó iskolai bizonyítvány. Azoknál, kik az előző évet is itt végezték, elegendő az utóbbinak felmutatása. 7. A gimnáziumba első ízben beiratkozóknál a középiskolai szabályzat értelmében kötelező a személyes jelentkezés, amely szabály alól helyben lakóknál kivételnek helye nincs. 8. Régi növendékeinknek ajánljuk, hogy helyüket az intézetben a szabályszerű beiratkozással mielőbb biztosítsák, miután ennek el­mulasztása esetén azon körülmény, hogy az illető az előző évben is ide járt, sem bejáró, sem bennlakó növendéknek nem ad jogcímet arra, hogy helye számára tovább is föntartassék és így, ha a beirat­kozást szeptemberre halasztja, megeshetik vele, hogy kiszorul. Azok­nak, akiket javító vizsgálatra utasítottunk, biztosítunk helyet, szabály- szerű felvételüket azonban augusztus 31-én reggel 8 órakor meg­tartandó javítóvizsgálat eredményétől tesszük függővé. A két tárgy­ból bukottak, vagy azon egy tárgyból bukottak, akiknek magaviselet­ből kev. szabályszerű érdemjegyük van, ha a tanári kar őket javító­vizsgálatra ajánlja, julius 5-ig adhatják be egy koronás bélyeggel el­látott és a tankerületi főigazgató úrhoz címzett folyamodványukat az igazgatónál. 9. A megtörtént beiratkozásról mindenki hivatalos pecséttel el­látott fölvételi lapot kap, mellyel szeptember hó 4-én, reggel 9 órakor saját osztályfőnökénél személyesen jelentkezni köteles, különben a beíratással az intézet látogatásához nyert jogát és a befizetett díjat is elveszíti. 10. A beiratási díj 20 K; az évi tandíj — az ifj. könyvtár stb. ilyen alkalomkor fizetendő díjak együttes összege 80 K, amihez azon 6 K összeg járul még, amelyet az intézet jellegénél fogva az 1894. évi XXVII. t.-c. 3. §-a és az idevonatkozó 1904. évi 18253. sz. vallás- ts közoktatásügyi miniszteri rendelet alapján, mint az Országos

Next

/
Thumbnails
Contents