II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1911

Jelentés a testnevelésről

44 Külön megemlítést érdemel Lenz úr, ki szíves volt saját szerzeményű tornazenéjét rendelkezésünkre bocsátani. Fogadja ezért külön elismerésünket. Elismerést érdemelnek még Rieger Tibor V. és Böhm Vilmos IIL. osztályú tanulók, kik a gyakorlatokat a betanulásnál felváltva kisérték zongorán. Az egész év folyamán az órákon semmiféle baleset nem fordult elő. II. Az iskolabetegségekről. Reichl Sándor tornatanár. Az iskolabetegségek közé számítják a rövidlátást, a gerincoszlop elferdülését, a vérszegénységet és a szellemi megerőltetésből eredő ide­gességet. Mindezekért az iskola volna felelős. Igazságosabb, ha nem iskolabetegségekről, hanem az iskolába járó beteg tanulókról beszélünk. Ha a rövidlátást csakis az iskola (közelnézés) okozná, a VIII. osztály­ban kellene mindig a legtöbb rövidlátó tanulónak lenni. Ez megfigyelé­seim szerint nem felel meg a valóságnak. Ha az első osztályba véletlenül nagyobb számú oly gyermek kerül, aki rövidlátásra hajlamos, úgy ez a közelnézés folytán kifejlődik. Amíg ez az osztály a középiskolát végig­járja, mindig ebben lesz a legtöbb rövidlátó. A közelnézés tehát inkább mint kiváltó mozzanat szerepel, a lényeges: az öröklött hajlam. Ajánla­tos a tanulókat iskolába való járás előtt látóképességükre nézve meg­vizsgáltatni, mert a rövidlátó szem, ha megfelelő szemüveggel védjük, még munka közben sem romlik. Gerincoszlopelferdülések főleg azon gyermekeken észlelhetők, kik kiskorukban angolkórban, általános gyengeségben szenvedtek. A vérszegénységért is inkább a fővárosi levegőt tenném felelőssé, mint az iskolát. A vérszegénység megítélésében főleg az arcszint vesszük irányadónak, holott csupán a vér vastartalmának meghatározása az egye­dül megbízható eljárás. A vérvizsgálat számtalan esetben bizonyítja, hogy a halavány arcszinnek nem a csökkent vastartalom az oka. Reggel a' tanulóknak mindig jobb az arcszinük, 5 órai tanítás után sápadtak. Öt óra alatt nem változik a vér régi összetétele. Ha a tanuló megebédel, megint normális az arcszine. Látjuk, hogy itt a vérnek az éhség és a hosszas ülés által feltételezett váltakozó eloszlódásáról van szó. Normális idegrendszerrel és felfogó képességgel biró tanulót a mai tanítási rendszer mellett a szellemi túlerőltetéstől nem kell félteni.

Next

/
Thumbnails
Contents