X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1921
XIII. Tudnivalók a jövő tanévre
29 A tandíjmentességi folyamodványt az igazgatósághoz kell címezni; u folyamodvány bélyegmentes. Tandíjmentességi folyamodványok beadásának határideje: szeptember 10.-e. Az első osztály tanulói közül az 1. félévben csak a közalkalmazottak nyerhetnek tandíjmentességet. Ha kivételesen más is kap és az az T. félév végen elbukik, a tandíjat visszamenőleg visszatéríteni tartozik. A görög nyelv tanulása. Az Y. osztályba jelentkező tanulók csak abban az esetben írhatók be, ha írott szülői nyilatkozatokat hoznak arról, hogy görög nyelvet, vagy az azt helyettesítő tantárgyakat fogják-e tanulni. Kivonat a fegyelmi szabályzatból. 1. A beírt tanuló az intézeten kívül is az iskola fegyelme alatt áll. Az utcán bottal, fegyverrel nem járhat, vendéglőbe, mulatóhelyekre csak szülői kíséretében járhat. Színházba is csak akkor mehet egyedül, ha arra az osztályfőnöktől esetről-esetre engedélyt kér. Tánciskolába csak előzetes engedéllyel járhat, semmiféle zene stb. iskolának nem lehet tagja, amelynek munkarendje az intézet munkarerendjével összeütközik. Intézeti teendők alól zenetanulás stb. címén senki felmentést nem nyerhet. Az intézeten kívül álló egyesületnek (vallásos egyesületek kivételével) tanuló tagja nem lehet. Sport egyesületnek még a szünidő alatt sem lehet tagja. Az iskola engedélye nélkül sehol, sem szerepelhet. 2. Az intézetbe tartozik a tanuló pontosan érkezni. Minden mulasztást tartozik első megjelenésekor igazolni. Igazolásul rövidebb' mulasztás esetén a szülő írásbeli nyilatkozata (levél alakban, névjegyen, vagy fél ív papíron), hosszabb mulasztás esetén orvosi bizonyítvány szolgál. Ragályos betegség után. vagy a családban előforduló ragály miatt kitiltott tanuló a ragály megszűnte• után csak azután járhat az előadásra, ha a tiszti főorvos engedélyét az igazgatónak átadta. Ha a mulasztás 3 napnál hosszabb ideig tart, annak okáról a szülő tartozik a harmadik napon értesítést küldeni az intézetnek. Minden előre látott mulasztást a szülőnek előzetesen írásban vagy személyesen kell kérnie, ha a mulasztás néhány óránál vagy égy napnál hosszabb ideig nem tart, az osztályfőnöktől, ha egy napnál tovább tart, az igazgatótól. Előre nem engedélyezett előre látható mulasztást (családi ok miatt való elutazás stb.) az intézet nem igazol. Ha az igazolatlan óják száma az egy heti óraszámot meghaladja, a tanuló az intézetből kilépettnek tekintendő. Az istentiszteletről való hiányzás az órákról való hiányzásnál súlyosabb beszámítás alá esik. A tanuló kimaradását tartozik a szülő írásban bejelenteni. Ilyenkor a tanuló elbocsátó bizonyítványt kap. Magántanulásra tanuló csak az első félévben térhet. Ha a tanuló az évvégi összefoglalások" előtt marad ki és több tárgyból elégtelen, a bizonyítványt az osztályfőnök kiadja. Más esetben a következő tanév elején pótvizsgálatot tartozik tenni, amelynek a díjazásért illetőleg teljesen magán- vizsgálatok jellege van (tárgyanként 150 X meg 150 K elnöki díj), de megokolt esetben a főigazgatóság a pótvizsgálat alól fölmentést adhat. A folyamodványokat 20 K bélyeggel az igazgatóságnál kell benyújtani. 3. Az intézetbe tartozik a tanuló tanszereit magával hozni. Semmi feles-