X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1916
IV. Iskolánk élete a háború harmadik évében
7 és derekas tanulásával tanulótársai szeretetét, tanárai becsülését kiérdemelte. Midőn a tanártestület ezt a határozatot hozta, meg volt győződve arról, hogy a negyedszázad óta fáradhatatlanul dolgozó Erődi Béla főigazgató emlékezetét, ennél méltóbban nem teheti emlékezetessé. A Mindenható tartsa meg továbbra is munkaerejét, tegye a magyar tanügy és a budapesti székesfővárosi középiskolák javára gyümölcsözővé tevékenységét! IV. Iskolánk élete a háború harmadik évében. A béke hőn ápolt reményének teljesedése helyett a múlt év augusztusának végén ellenségeink száma eggyel — Romániával szaporodott. Máról-holnapra történt a hadüzenet s nyomban a határainkon való betörés. Erdély tizenegy megyéjének hirtelen kiürítését rendelte el a hadvezetőség. így tehát a román betörés, az erdélyi magyarság és szászság menekülésének szomorú jegyében indult meg a harmadik háborús iskolaév. Míg a menekülőknek az egyes megyék területére való arányos szétosztás megtörténhetett, igen számosán az ország fővárosába siettek. Ideiglenesen hontalanná vált véreinket, honfitársainkat testvéri szeretettel fogadtuk. Az izgalom szörnyű hetei elmúlván, reményünk éledt s napról-napra megerősödött, hogy a menekülés csak ideiglenes, a hontalanok visszatérhetnek a nehéz megpróbáltatás után ellenségdúlta otthonaikba. A krónikaíró nehéz szívvel veszi kezébe az igazságos tollat, hogy számot adjon a harmadik évről, melynek ime első mozzanata a szívébe nyilallik, mert a haza földjének s a hazai föld lakóinak veszedelmét idézi fel emlékezetében. Fájó emlékek a nehéz szenvedések és megpróbáltatások hosszú folyamán, de komoly tanulságot rejtők, melyeket a jövőnek szerencsés irányban kell megérlelnie. * Midőn szeptember első napjai helyett egy hónappal később, október 2-ikán együtt láttuk az új iskolaév munkájára Összesereglett s megszaporodott gyermekeinket; ott voltak közöttük s fájó szívvel néztünk az új növendékekre s köztük az Erdélyből idemenekült