X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1912

VIII. Tanulmányi kirándulások

S2 el-eltünő Budapestet, mely egészen eltűnt szemeink elől, mikor a dunántúli dombos vidékre értünk. Adonypusztaszabolcson szálltunk ki először, hogy az egy óra múlva Balatonalmádira menő vonatra szálljunk. Ezt az időt, mivel itt is, mint Budapesten, meg esett, a váróteremben töltöttük sokféle időtöltéssel. Rajzolóink a váróterem­ben levő parasztokat rajzolták, akik pedig fényképezőgépet hoztak magukkal, felvételeket eszközöltek. Az éhesek — már pedig a ki­ránduló diák mindig éhes — előszedték tarisznyáikat és falatoztak. Végre megjött a várva várt vonat, mely bennünket tovább vitt a Balaton felé. Mindnyájan az ablakok mellett, szorongó szívvel lestük a pillanatot, mikor fog már szemeink elé kerülni utazásunk célja, a Balaton. Az eddig szitáló eső lassanként elállt és a nap sugarai kezd­tek előtörni a felhők közül. Egyszerre mindnyájunk szájából elő­tört a csodálkozást és örömet eláruló hang: „a Balaton, a Balaton !“ És kibontakozott teljes szépségében a Balaton ! Másodszor Balaton­almádin szálltunk ki. Gyönyörű szép vidék, köröskörül szőlőhegyek, ahonnan remek kilátás nyílik a Balatonra is, a környékre is. Raj­zolóink itt is szép rajzokat készítettek. Almádiról Füredre értünk, ahol pompás vacsora és jó lakás várt reánk. Vacsora után kimen­tünk sétálni és a fiuk levelezőlapokat vettek, hogy szüleiknek és barátaiknak Írjanak. Reggel korán keltünk, hogy meglássuk a nap­felkeltét a Balatonon. Reggeli után motorcsónakon Tihanyba rán- dultunk át. Itt megnéztük a régi apátságot, kipróbáltuk a visszhan­got, de az már nem a régi. A sziklabontás megrontotta. Fény­képészeink szorgalmasan működtek. Füredről Badacsony felé robogtunk, ahova délben érkeztünk meg. Ebéd után felmentünk a Badacsonynak szőlővel borított hegyére, ahol Kisfaludy Sándor emléktáblával jelzett présházát megnéztük és a páratlan szépségű környék képében gyönyörködtünk. Este, vacsora után a hullámzó Balaton partján sétáltunk. Harmadnap reggel Keszthelyre utaztunk Nevezetességeit megnéztük, a város igen kedves fekvésű. Kirándul­tunk a nem messze levő Hévízre, hol a meleg tavakban megfüröd- tünk. Este ismét Keszthelyen voltunk. A pompás parkban sétáltunk és labdáztunk. Kevés városnak van ilyen hatalmas, százados fák­kal díszlő parkja, mint Keszthelynek. Itt megemlítem, hogy egész utunk alatt a legpompásabban voltunk ellátva az állomáshoz vezető utca elején levő szállóban. Mindnyájan megköszöntük a szives ven­déglősnek reményeinket messze felülmúló, páratlan ellátásunkat. Negyedik nap korán reggel folytattuk htunkat Boglárra, B.

Next

/
Thumbnails
Contents