X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1912

I. A mi hajlékunk (képekkel)

27

nusított magaviseletéért, önként elismert kiválóságáért mintegy kiemel sorából. Az ilyen fiú azon lesz, hogy ne játssza el osztálytársai szeretetét. És látja tanárát közel magához, látja benne a barátot, az embertársat és nem a rettegett inquizitort.

De nemcsak a belső diákjainkkal ülünk együtt a fehér asztal mellett. Az egyszerű lelkek magunk mellé emelését, azt a szociális munkát, melyet a magyar intelligenciának folytatnia kell, megindítottuk más nyomokon is. A nemesen érző családfő a legnagyobb előzékenységgel engedte át az ebédlőt akkor, a mikor a munkásgimnázium derék hallgatói utolsó vizsgálatuk után a tanáraikkal együtt akartak tölteni egy estét. Az a tisztes, valóban emelkedett hangulat, amely akkor uralkodott ebben az ebédlőben a mikor magas állású főnökök, művelt magyar munkások és tanítóik ülték körül a „menza“ asztalait s hallgatták a házigazda mélyen járó beszédét, az mindig emlékezetes lesz a jelenvoltak előtt. És megfelelt az egész ünnepi estebéd annak a szellemnek, mely a munka gimnáziumának megadja sajátos jellegét.

Menzához jó konyha kell és jó gazdasszony. Megvan mindkettő, egy emelettel leiebb az alagsoron, Tormásy Károlynénál. Az ő jóízű főztje kerül az asztalra minden alkalommal, miután megtette az útját a kis kézi emelőgépen át a tálalóba. A tálaló világos kis fülke, mely az előkertre nyílik.

Tanterem üresen.