X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1911
XI. Az intézetért és társaikért dolgozó tanulók
XI. Az intézetért és társaikért dolgozó tanulók. Az évvégi iskolai értesítőnek eleddig ismeretlen fejezete az, mely ez most nem kis lelki örömmel megnyitunk. Beszélünk ebben a fejezetben arról a szociális érzésről, mely iskolánk nyolc éves talajából sarjadt ki, s a közért kifejtett hasznos munkában nyilatkozott meg. Tanítványaink osztályonkint nagy buzgósággal dolgoztak virágos kertünk rendezésében: ástak, köveket szedtek ki a földből, útakat egyengettek. Résztvesznek a kertnek öntözésében, gyomlálásában, palánták ültetésében. Azt akarjuk, hogy iskolánk szépítéséhez ilyen módon járuljanak hozzá, maguk fáradozván, becsüljék, kíméljék és szeressék a fákat, bokrokat és virágokat. A hangverseny alkalmával tevékeny résztvettek a VII., de főleg a Vili. osztály tanulói a terem elrendezésében, a lépcsőházaknak virágokkal való feldíszítésében. Rados Jenő VII. o. tanuló és öccse Rados Ottó VI. oszt. tanuló példás szeretettel fáradoztak a hangverseny alkalmával egy opera nyitányának előadása, s egy szép trió betanítása körül. Rados Jenő minden vasárnap harmo- niumon kisérte az egyházi énekkart, a templomi énekek betanításában derék munkatársa volt Kronberger tanárnak. Az ilyen hasznosan és készségesen dolgozó ifjak megérdemlik, hogy munkatársainknak nevezzük őket. A hangverseny összes közreműködői dolesztak a május 16.- dikán megtartott virágnapon az elhagyott gyermekekért is, mert a legnagyobb készséggel vállalkoztak arra, hogy átalános kívánságra megismétlik a hangversenyt. Tekintélyes összeg jutott így a jótékony célra, nekünk pedig örömünk telt abban, hogy fiaink másokért is tudnak, akarnak dolgozni. Az osztály-kasszák lelkiismeretes és buzgó pénztárosairól is meg kell emlékeznünk, akik napról-napra összegyűjtötték s hétről- hétre elhelyezték az osztály megtakarított pénzét a takarékpénztárakban. Fáradoztak társaikért, hogy az év végi nagy kirándulások anyagi lehetőségéhez buzgó fáradozásaikkal hozzá járuljanak.