X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1911
I. Az év története
11 Vajha a mostani középiskolai nevelés keretében minél több időt szentelhetnénk a testi erő arányos és okos kifejlesztésének ! Az iskolai közös munka szemmel tartása. Intézetünkben az előbbi évek megállapodása szerint a tanárok gyakran látogattak el az egyes osztályokba. Főképpen az osztályfőkre várt ez a feladat, de a rokonszakokat tanító kartársak is dicséretesen érdeklődtek kartársaik munkája, s az egyes osztályok előhaladása iránt. Az intézet igazgatója legfőbb kötelességének azt tartotta, hogy minél gyakrabban figyelje a tanulók munkáját. Hiszen csak így nyílik alkalom reá, hogy minden tanítványát közvetlen tapasztalatból ismerje meg. Ez a szokássá változott hospitálás szoktatta fiainkat is ahhoz, hogy átalában bátrak és elfogulatlanok, ha nemcsak a tanáruk hallgatja végig feleleteiket. Főigazgatói látogatás. Fest Aladár, tankerületünk egyik főigazgatója, ebben az iskolaévben kezdette meg a székesfővárosban működését. Intézetünkbe október—április folyamán gyakran ellátogatott. Amint ő maga mondotta, mindig örömmel jött, itthon érezte magát a mi gyönyörű hajlékunkban. Harmincegy tanítási órán volt jelen, figyelemmel kisérte „iskolánk sajátos, egyéni életének“ — mint ő fejezte ki magát — minden jellemző mozzanatát. Érdeklődött fejledező intézményeink iránt, gyönyörködött az ifjúság áprilisi hangversenyében, s midőn április 27-dikén megtartotta az értekezletet, szakavatott észrevételeivel, buzdító és elismerő szavaival megerősített minket föltett szándékaink helyességében, s mintegy erőforrást nyitott szeretete és bizalma számunkra, hogy tovább haladjunk rendületlenül a megkezdett úton, mert lehetetlen az, hogy munkánk nyomot ne hagyjon a magyar középiskolai oktatás történetében. * Gyászlapja is van az év történetének. Még az iskolaévet meg sem kezdettük, midőn hírét vettük annak, hogy a kis Griinvald József, a III. b) osztály tanulója meghalt. A tanulótársakkal együtt kikisértük a kis halottat a temetőbe. Jó és szorgalmas fiú volt. Letört kis virága iskolánk kertjének, megihletődött szívvel írja e sorokat a család feje, aki téged szeretett. * Az évzáró vizsgálatok ebben az évben korábban kezdődtek és végződtek, mint a múlt esztendőben az érettségi vizsgálat miatt; junius 7—8-ikán tartottuk meg a magánvizsgálatokat, 9—15-dikéig voltak a hittan, ének-zene és az osztályvizsgálatok. A VIII. osztály