X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1911

XVII. Tudnivalók a jövő 1912/13-diki iskolai évre

Tandíj. A tandíj egész évre 72 korona, mely összeget négy részletben is leket fizetni, még pedig az I. részletet október 15-ig, a II. részletet december 1-ig, a III. részletet március 1-ig, a IV. részletet május 1-ig. Figyelmeztetjük a szülőket, hogy a határidőket pontosan tart­sák meg, mert a rendtartás értelmében a határidőn tál a tandíjjal hátralékos tanulók az intézetből kilépettnek tekintendők. A tandíj fizetése alól azokat a szegénysorsú tanulókat, akik viseletűkkel és jó tanulásukkal reá szolgáltak, a tanártestület ajánlatára bizonyos szá­zalék arányában az igazgató felmenti. A tandíjmentességért való folyamodványok bélyegmentesek, benyújtásuknak batárideje szep­tember 15-ike. Az első osztály tanulói, minthogy tehetségükről és magukviseletéről a tanártestület nem győződhetett meg, az I-ső fél­évben tandíjmentességre nem számíthatnak. A görög nyelv tanulása. Az V. osztályban veszi kezdetét a görög nyelv tanítása. Ám de azok a tanulók, akiknek az idegen, s főleg a klasszikus nyelvek iránt fogékonyságuk nincs, választhatják a görög nyelv helyett a görögpótló irodalmi olvasmányokat és a szabadkézi rajzot. — A tanulóknak mindjárt a beiratkozásnál nyilatkozniok kell, még pedig a szülőkkel való megbeszélés után, hogy a görög nyelvet választják-e, vagy a pótló irodalmi olvasmányokat és rajzot. Tájékoztatásul értesítjük úgy a szülőket, mint a tanulókat, hogy azoknak a tanulóknak, akik papi pályára lépnek, a görög nyelvből utólag vizsgálatot kell tenniük, míg a többi életpályákra nézve közömbös: vájjon görög nyelvet tanult-e, vagy irodalmi olvas­mányokkal pótolta. Legyen a valóban korai választásnál a tanuló­nak nyelv-tehetsége és tanulási készsége az irányadó, annál is in­kább, mert bármelyiket választja is, egyforma komolysággal kell tanulnia. A görög nyelvet választók, valamint a görögpótlóra beirat­kozott tanulók évközben is átléphetnek egyik iránytól a másikhoz, de a már elvégzett anyagból szóbeli vizsgálatot kell tenniök.

Next

/
Thumbnails
Contents