X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1915
XII. Tájékoztató a jövő tanévre
Tájékoztató a jövő tanévre. Javító vizsgálat. A javító-vizsgálatok augusztus 31-én reggel 8 órakor tartatnak meg. Az a tanuló, aki egy tantárgyból kapott elégtelen jegyet s bizonyítványába az van bejegyezve: javító vizsgálatra bocsáttatik, augusztus 31-én reggel 8 órakor jelentkezik az igazgatói irodában. Aki két tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, csak a tanker, kir. főigazgatóságtól nyert engedély alapján tehet javító-vizsgálatot. Az engedélyért június 10-ig keil folyamodni. A tankerületi-kir. főigazgató úrhoz címzett és 1 koronás bélyeggel felszerelt folyamodványt (melyben igazolni kell azt, hogy a tanuló tanulmánybeli elmaradása önhibáján kívül történt) az intézet igazgatóságánál kell benyújtani. Az engedély és a vizsgálat helye az intézet hirdető tábláján fog közzéiétetni. Pótlóvizsgálat. Aki az évvégi vizsgálatokon (csak egy tárgyból is) nem vett részt, ha hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolni tudja, hogy mulasztása betegség miatt történt, augusztus 31-én az összes tantárgyakból pótló vizsgálatot tehet. Magánvizsgálat. Magánvizsgálatok évenként kétszer tartatnak az intézetben: június 2-ik hetében és a tanév elején. A júniusi vizsgálatra április 15-ig kell jelentkezni, a tanév eleire pedig aug. 20-ig. A magánvizsgálat díja a szabályszerű felvételi és tandíjon felül 80 korona. Beiratás. A rendes beíratás július 1-én és 2-án, továbbá szeptember 1, 2 és 3 napján történik, de az intézet tanulói már június hó 22-én beiratkozhattak. Az I. osztályba szabályszerűen csak oly tanuló vehető fel, aki a 9-ik évet betöltötte, de 12 évnél nem idősebb és igazolni tudja, hogy a népiskola IV. osztályát jó eredménnyel végezte s be van oltva; éppen ezért a beíratás csakis születési, oltási és népiskolai bizonyítvány alapján történhetik. A többi osztályba való behatásnál a születési és oltási bizoXII.