X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1913
XVI. Tájékoztató a jövő tanévre
Tájékoztató a jövő tanévre. Javító-vizsgálat. A javító-vizsgálatok augusztus -31-én reggel 8 órakor tartatnak meg. Az a tanuló, aki egy tantárgyból kapott elégtelen jegyet s bizonyítványába az van bejegyezve: javító-vizsgálatra bocsáttatili, augusztus 31-én reggel 8 órakor jelentkezik az igazgatói irodában. Aki két tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, csak a tanker, kir. főgazgatóságtól nyert engedély alapján tehet javító-vizsgálatot. Az engedélyért július 3-ig kell folyamodni. A tankerületi kir. főigazgató úrhoz címzett és 1 koronás bélyeggel felszerelt folyamodványt (melyben igazolni kell azt, hogy a tanuló tanulmány- beli elmaradása önhibáján kívül történt) az intézet igazgatóságánál kell benyújtani. Az engedély és a vizsgálat helye az intézet hirdető tábláján fog közzététetni. Pótvizsgálat. Aki az évvégi vizsgálatokon (csak egy tárgyból is) nem vett részt, ha hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolni tudja, hogy mulasztása betegség miatt történt, augusztus 31-én az összes tantárgyakból pótló vizsgálatot tehet. Magánvizsgálat. Magánvizsgálatok évenként kétszer tartatnak az intézetben: június 2-ik hetében és a tanév elején. A júniusi vizsgálatra április 15-ig kell jelentkezni, a tanév eleire pedig aug 30-ig. A magánvizsgálat díja a szabályszerű felvételi és tandíjon felül 80 korona. Behatás. A rendes beíratás július 1-én és 2-án, továbbá szeptember 1., 2. és 3. napján történik, de az intézet tanulói már június hó 22-én beiratkozhattak. Az I. osztályba szabályszerűen csak oly tanuló vehető fel, aki a 9-ik évét betöltötte, de 12 évnél nem idősebb, és igazolni tudja, hogy a népiskola IV. osztályát jó eredménnyel végezte s be van oltva; éppen azéirt a beíratás csakis születési, oltási és népiskolai bizonyítvány alapján történhetik. A többi osztályba való beíratásnál a születési és oltási bizonyítványon kívül ki kell mutatni, hogy a tanuló a gimnázium előző osztályát legalább elégséges sikerrel végezte. A reáliskolából csak a latin nyelvből teeendő felvételi, a polgári iskolából pedig különbözeti vizsgálat alapján lehet a gimnáziumba átlépni. A felvételi vagy különbözeti vizsgálat díja 20 korona. XVI.