X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1913

VI. A végzett tananyag

53 tetése A lélektani szabadság, jellem, beszámítás, lelki betegségek. — A logika feladata, rendszere; fogalmak, ítéletek, következtetések. A helyes gondolkodás formái, a kutatási módszerek, logikai téve­dések. A helyes gondolkodás törvényei. A tudományok felosztása. Olvasmányok. Torna. Heti 2 órában tanította Rohn Ferenc. Mint a VII. osztályban. b) Rendkívüli tárgyak, 1. Ének. Heti 3 órában tanította Szalay István képesített középiskolai énektanár. A növendékek két csoportra vannak fel­osztva, ú m. kezdőkre és haladókra. A kezdők rövid 4—5 ütemből álló dalok betanulása alkalmá­val ismerkedtek meg a vonalrendszerrel, a hangjegyekkel, értékük­kel, a szünetjelekkel, az ütemek jelzésével (számokkal és kézzel), a zenei ponttal, a módosító jelekkel ($ és \r) és az előadási jelek­kel (forte, piano stb moderato, allegro stb.) Azután a hangközök gyakorlásával megtanulták a lapról való éneklést, vagyis rövid, könnyű, néhány ütemből álló dalt a maguk erejéből próbáltak elénekelni. Később, a tanév II. felében már szoprán és alt hangokra osztattak be s így két hangra írt rövidke dalokat is tanultak. A haladók elméleti ismerete bővült a hangsorok (skálák) tanu­lásával, u. m. C, G, D, A, F, B és Esz durok, á, é, h, fisz, d, g és c mollok ismertetésével, azokat mikép kell szabályszerűen fel­építeni. A moll skálák (harm, és melód.), mivel kissé nehezek, többször gyakoroltattak, hogy ezáltal a zenei hallás még jobban fejlesztessék. A következő egy, két és négy szólamú hazafias, nép- és műdalokat tanulták meg a növendékek: Száll a, száll a nóta. — Isten nevében. — Kakuk, kakuk, meddig élek. — Azt beszéli a pittypalatty. — Reggelen ha felébre­dek. — himnusz. — Szózat. — Rákóczi kesergő. — Nosza hajdú, fürge varjú. — Mikor a szép. — Menjünk gyorsan. — Halkan hí imára. — Dalra, vidám dalra sereg. — Pajtáskám, gyere kettecs- kén. — Csak gyönyörű nemzet ez a magyar nemzet. — Biró uram udvara. — Eltörött a hegedűm. — Árpád apánk. — Bordal a Bánk bán operából. — Válogatós kis pajtás (tréfás dal). — Isten veled hazám. I. a) oszt. Fulmer József . . 2 Gábori György . . . 1 Csik Pál .... 2 Hrazdilek Nándor . . 3 Dankó János . 3 10 Huszár László . . 2 Dankovszky Sándor . 2 Koór Aladár . 3 Faska Béla .... 2 Neuhauser Ödön . . 3 Finály László . . . 1 Schneider Antal . . 3 5

Next

/
Thumbnails
Contents