X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1911
VII. A testi nevelés
VII. A testi nevelés. Az ifjúság testi nevelésére mindenkor kiváló gondot fordítottunk. Sajnálatos viszonyaink miatt feladatunkat nem valósíthattuk meg mindenben. Alkalmas tornaterem és megfelelő felszerelés hiányában csupán egy pár tornaszeren gyakorolhattuk tanulóinkat. Az őszi és tavaszi hónapokban az intézet udvarán részesültek tanulóink testnevelésben. Kívánatos lenne, hogy a jelenlegi állapotok mielőbb változzanak meg, hogy a jelenlegi nagyobb szobából, mely tornatermül szolgál, mielőbb átköltözhessünk a modern követelményeknek megfelelő és berendezésű olyan új otthonunkba, a melyben rendszeres munkát végezhetünk. Tavasszal a versenyek megjöttével ifjúságunk nagyon érzi a jól felszerelt tornaterem hiányát. — Mindazonáltal intézetünk részt vett a komáromi kerületi tornaversenyen 25 tanulóval. A verseny programmnak minden egyes számára leadtuk nevezéseinket, olyanokra is, melyeknek feltétele a teljes főgimnázium. Az egyéni versenyekben : futásban és a mászásban első győztes lett Olcsvári László VI. oszt. tanuló. A staféta-futásban, melyben az intézetek V—VIII. osztályaiból nevezhettek egy-egy tanulót, intézetünk második helyezést nyert. A stafétának tagjai voltak: Török Károly, Melicher Jenő V-ik, Olcsvári László, Marschalkó Kálmán Vl-ik o. t. A magas ugrásban, melyben az intézetek válogatott tizes csapata küzdött, ifjúságunk 140 cm-es átlagot ért. A szabadon választott szabadgyakorlatok bemutatását oklevéllel jutalmazták. Részt vettünk azonkívül a füleslabda mérkőzésben is, melyben helyezést nem nyertünk. A versenyen résztvett szegény sorsú ifjúságunknak fél és egész költségit megtérítettük. Mmostoha körülményeinket tekintve, tanulóink becsületes igyekezettel állták meg helyüket. Junius 21-én reggel nyolc órakor torna-vizsgát tartottunk az intézet udvarán a következő sorrendben : 1. Felvonulás. 2. Himnusz. 3. I—IV. osztályok szabad gyakorlata. 4. V—VI. osztályok szabad gyakorlata. 5. Alsó osztályok játéka. 6. A felső osztályok korlát gyakorlata. 7. Szózat. 8. Elvonulás.