X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1911

I. Kőszeghy Pál

25

Égen az nap szintén már délre szalada,

Garádicson az Gróf midőn fölhalada,

Hol az Gróf-asszonynak midőn kezet ada, —

Vélnéd, hogy az hajnal ott akkor támada.

Mert miként az eget az nap pirosítja,

Midőn még sugárit földszínre nem szítja,

A kék eget mintegy meghalaványítja,

Csillagjait csak itt s amott világítja.

Úgy Csáky Krisztina gyászöltözetében Halványult, s mint hajnal pirűlt személyében;

Csillagzott sok drágakő násfás mellében.

Fénylettek gyémántok szép fejkötőjében.

Vegyül piros rózsa mint az fejér között:

Az Gróf orcáján is vér oly színt öntözött Titkos tekintetek ha egyben-ütközött, —

Gondold, az két szív ott együtt mint küzködött. IV. 145—148.

Vörösük, mint olykor az ég napkelettel.

Napfényre borúlván ritkás felhőzettel,

Itt s amott sugári látszanak finylettel. —

Volt e sereg akkor hasonló színlettel. IV. 140.

„Számos sok szolgákkal Brunóczrúl indula

Kiken az piros szín vélnéd hogy meggyula . . .“ I. 114.

Az esti szánkázás leírásában:

Megforudltak s tértek; nagy világossággal Lobog sok szövétnek köztök magassággal,

Mellyekkel sok lovas nyargal gyorsasággal, —

Ég az hó háta is titánok tüzlánggal ... V. 144.

Gyönyörű ez utolsó sor természeti hűsége, hatásos képe. l'gy a metaforákra, mint a személvleirásokra (Bercsényi, Krisztina), láttunk már példákat, amiket bőven idézhetnénk: most a természeti tárgyak és tünemények festését mutatjuk be.

Az ősz leírása:

Fák vénült leveli azalatt elhulltak,

Zöldségtül dombhátak mind megkopaszultak,

Az cserek és bikkek makkjoktúl pusztultak Mellyen sok vadkanok s medvék sokasultak. III. 5.

Préseket szürethez ujíták s készíték,

Az átalagokat forrózák s öblíték.

Az szőlőhegyeket foszták s szegényíték,

8 az szomjú pincéket mind megrészegítek. IIT. 2.

Az ősz és tél átmeneti idejét pedig a következő sorokban festi. Pomona gyümölcsét immár megszedte vélt S minden termő szálfa elhalványűlt s hóit,

Sok csácsogó madár már megnémult s nem szólt,

S látszik az vizeknek szélein jeges folt.

Az hegyek tetei már meghavasúltak.

S az erdők ágai zuzmarázosultak,

Cser- s bikkek makkjai az fákrűl lehűlitek,

S avult sok levéllel föld színén borűltak. V. 25—6.