Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1921

II. Valkovszky Erzsébet beszédének kivonata az 1922. évi április hó 2-án tartott „Magyar Jövő“ ünnepen

hogy valóra váltsák e sötét éjszaka ragyogó álmát, egy gazdag, független, boldog, egész Magyarországról.

Jelen, múlt, jövő! Idők rejtelmes háromsága! Ezeknek egyensúlyban kell lenniök egymással, az egyén életében épúgy, mint a nemzetében. A múlt a nemzeti érzés leglényegesebb eleme. Ebből merítünk bátorságot, biztatást, lendületet a jövő előkészítésére. Nézzük, mire tanít a magyar múlt? A magyar történelem: a Kárpátok medencéjének megszerzése és megtartása minden idők minden támadásaival szemben, hazát- és alkotmánytvédő, tehát önvédelmi harcok. Legfeljebb ha még lovagiasságból vagy becsületből fogott fegyvert, a magyar hódítani sohasem akart. Azokra a tartományokra, melyek ideig-óráig egy-egy uralkodó fegyverténye vagy örökösödés révén a magyar királysághoz tartoztak, a nemzetnek nem volt igazi szüksége, mert kívül estek a gazdasági és nemzeti egységet alkotó Kárpát-medencén. A múlt egyik tanúsága, hogy a magyar föld és a magyar nemzet válhatatlan kapcsolatban vannak egymással. A másik erőforrásunk, mely a múlt ismeretéből fakad, hogy az évszázados harcok, vesztett csatákat követő elnyomatások megpróbáltatásai erőssé, szilárdabbá tették a nemzetet, mint a lagúnák cölöpét a viharok tengerárja! Nem külső háborúk emelik fel vagy semmisítik meg az államokat, hanem belső erőik vagy gyengeségeik. Mi elveszthettük a világháborút, de nem ez pecsételi meg sorsunkat. Hanem, hanem sikerűi kutató szemmel számba venni hibáinkat, a bűntudat alázatosságával megbánni azokat s ha nem vagyunk képesek elszánt, törhetetlen akarattal kifejteni erényeinket: akkor vagyunk csak pusztulásra szánva.

Tehát a bűnbánat érzésvilágából, az önismeret világosságából s akaratunk acélosságából kell hogy kinőjjön a jelen tartalma. S mi lehet e létfenntartási küzdelemben a programmunk? A munka. Az egyikfajta munka, melyet az önmagunk megismerésében, javításában, nevelésében fejtünk ki, a másik, amellyel e belső értékeket a körülöttünk levő világban igyekszünk megvalósítani. Egy társadalom, egy nemzet újjászületése csak az egyén regenerációja útján várható. Egy jobb, nemesebb, munká- sabb nemzedék, egy jobb, műveltebb és gazdag nemzetet is jelent. így fonódik szinte elválaszthatatlanúl eggyé a magunk lelkének és a társadalom kiépítésének munkája. E kettős munkából önöknek, kedves leányaink, sokkal nagyobb mértékben ki kell venniök a részüket, mint valaha is valamely nemzedéknek, mert a magyar jövendő megteremtésén kell dolgozniok. Hiszem, hogy e gondolat nagysága felemeli a lelkűket; de a legnagyobb dolgokat is a legkisebben kell kezdeni. Mostani környezetük: a család, az iskola védő, irányító keretei közepette, apró, hétköznapi foglalatosságaikat kell felemelniök a kötelesség magaslatára. Néhány egészen aprólékos példával szeretném szemléltetni, hogy belső énjük-jeliemük kialakítása és külső tevékenységük között mily szoros a kapcsolat. Például mennyi önfegyelmezésre, jóindulatra szoktathatják magukat a villamoson való utazás közben, példájukkal másokat is nevelhetnek. Vagy az iskolában pl. a heteskedés apró feladatainak pontos, lelki- ismeretes elvégzése, az egyesületi életben vállalt tisztségek kötelességeinek komoly betöltése, nem iskolája és példája-e jövendő hivatásuknak ? S hogyan állanak tanulmányi kötelességeiknek elvégzésével? Vájjon 1920-tól kezdődőleg a magyar iskolai értesítők előmeneteli statisztikájában nyoma lesz-e mindenütt e nemzedék kivételes buzgó törekvésének, kettőzött szorgalmának? Nem egy sikerült vagy kevésbbé sikerült feleletről, a jelesek és elégségesek számáról van itt szó, hanem sokkal többről, arról, hogy vájjon a magyar lányok tudatában vannak-e hazájuk sorsának s vele szemben való kötelességüknek. Németországban minden dolgozó ember megtoldja egy órával a munkaidejét az ország talpraállításának erőkifejtésében. Vájjon a magyar ifjúság.

4