Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1917

I. Révy Ferenc

ne sértse. Egyáltalán nem volt a formák embere. A lényeget nézte mindenben, különösen a tanításban és nevelésben, ahol a formalizmus bizony sokszor megöli a lelket.

Embereket megítélni nagyon nehéz és igazságtalan feladat. Sohasem tudja a kívülálló, hogy mi az a motívum, amely a cselekedetet kiváltotta, s rendszerint azokra a rugókra vezeti vissza az egyes ember ténykedéseit, amelyek szerint az átlaga szokott eljárni az embereknek. Az emberek jellemének megítélésénél igen alkalmas mértéknek véljük annak a megfigyelését, vájjon adott alkalommal éltek-e a megtorlás lehetőségével vagy pedig meg tudtak bocsátani. Ha már most ezzel a kényes mértékkel mérjük Révy Ferencet, úgy találjuk, hogy nemes egyéniség volt. Nem ismerünk olyan esetet, amikor ő másnak a kárát akarta volna, vagy pedig könyörtelenül fölhasználta volna azt a jelentékeny hatalmat, amellyel rendelkezett. A férfipróbát mindig kiállotta. Minden intézkedésében megnyilvánult az érző, megértést kereső ember.

Elmondhatjuk róla, hogy megfelelt hivatásának, betöltötte pozícióját, s úgy az általa vezetett intézményekre, mint a vele érintkező emberek szivébe belevéste,egyénisége emlékét.

Tanári életének külső lefolyása a következő: Pályáját 1871-ben kezdte meg a pécsi áll. főreáliskolánál mint póttanár, onnét Győrbe s három évi működés után 1876-ban Budapestre került a fővároshoz. Majd az állami elemi és polgári iskolai tanítóképző-intézethez, végül az áll. felsőbb leányiskolához jutott, ahol 1879 tői 1898-ig tanított, amikor Egeibe nevezték ki igazgatónak. A budapesti iskolát 1902. óta vezette, 1917. január 1-ig nyugalmaztatása napjáig. Közben előbb a kath. felsőbb leányiskolák, majd az állami felsőbb leányiskolák miniszteri biztosa lett, s ebben a minőségben országos hatáskört nyert. Az 1916. évi leányközépiskolai reform ezt az állást megszüntette s Révy mint utolsó miniszteri biztos vonult nyugalomba. Életében sokat dolgozott hivatalán kívül is. Számos egyesületnek volt tagja s élénk irodalmi működést fejtett ki.

Munkásságának eredményes és értékes voltát jelzik kitüntetései is. Megkapta a magyar nemességet, a főigazgatói címet s nyugalombavonulásakor az udvari tanácsosi címet is. De mindezeknél jobban bizonyítja egyéniségének értékét a nagy megbecsülés, mely életében kisérte s a nagy ür, melyet távozásával maga után hagyott. Folyó évi április 4 én kisértük ki örök pihe-