Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1916
X. Az intézet története
X. flz intézet története. 1916-7. Álig élt még át intézetünk olyan évet, amely gazdagabb lett volna nagy eseményekben, a messze jövőre is kiható változásokban, mint a lefolyt 1916—7. Az immár harmadik esztendőben dúló világháború mind erősebben zavarja a nemzet minden rétegének munkáját, életét. Egyfelől a maga számára foglalja le a gondolat, az érzés, az alkotó cselekvés java részét, másfelől gátolja azt a belső, csendes, egyenletes munkásságot, amely az anyagi javak termelésével, a kulturális, erkölcsi értékek gyarapításával az egész társadalmat boldogulásának útján előbbre viszi. Az intézet élete is a háború eseményeivel volt szorosan összekötve. Tanári testület, tanuló ifjúság érdeklődéssel várta a harctéri híreket, bizakodó reménységgel örült a diadalmas napoknak, együttérző fájdalommal szenvedte át veszteségeinket. Tanításunk folyamán, nevelő eljárásunkban igyekeztünk minden alkalmat felhasználni, hogy növendékeinkkel az átélt nagy időket megértessük; erősítsük küzdő nemzetünk iránt tartozó kötelességeink tiszta tudatát s e kötelességek teljesítésének szent akaratát. A hadikölcsönre tett jegyzéseink, a sebesültek javára gyűjtött adományaink, a hadseregnek szánt fehérneműk készítése, szeretetadományokra szánt gyűjtéseink jóigyekezetünket a lefolyt évben is tanúsították. Zavaró hatását a háború főképen abban éreztette, hogy a rendkívüli viszonyok között egy hónapi késéssel kezdhettük meg iskolai munkánkat, s a támadt szénhiány miatta tél folya- mány majdnem egy hónapi szünetelésre voltunk kényszerülve. A háború népirtó viharzása közben is világtörténelmi jelentőségű esemény a múlt év történetében apostoli királyunknak,