Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1914

III. Az 1914/15. iskolaév története

to rexet ajándékozott iskolánknak azzal a céllal, hogy árusítsuk et ifjúságunk közt a sebesült katonák javára. Ebből befolyt 132 K 20 f. d) Mágocsy-Dietz Sándorné úrnő a bibliából vett jeligés levelező-lapokat adott elárusitásra jótékony célra ; ebből be­folyt 18 K. e) Jótékony adomány. Dr. Reinitz Jakab ügyvéd úr 50 K-át adott valamely iskolánk keretében levő jótékony cél javára. Mi a háborúban megvakult katonáknak juttattuk el ezt is. Hálás köszö­netét mondunk érte a nagylelkű adakozó úrnak. Nem maradt azonban hátra az őt megillető hazafias köte­lességének teljesítésében a tanártestület sem. Ide tartozik a hadi kölcsönökre való jegyzése összesen 38.000 K-val. A hadbavonultak családtagjainak országos segítő-bizottságához havi részletekben eljuttatott 1522 K-át s ezt közös elhatározás szerint folytatja a háború egész tartama alatt tovább is. Emellett kegyeletes gondoskodását kiterjesztette a haza védel­mében hősi halált halt karlársának árvájára is, akinek számára ,Sárika-alap“ címén 1000 K-át helyezett el nyümölcsöző tőkéül. A testület nőtagjai közűi többen végeztek elismerésre méltó munkát a hadi kórházak körében. Jutalmazások. Az „Odor Emilia“ személyes alap kamataiból Odor Emilia úrnő intézkedése szerint két tanulónk kapott 50—50 K jutalmat, nevezetesen: Balkányi Júlia a VI. A) és Lángh Aranka, a gimn. VIII. oszt. tanulói. A „Bacher Ilona“ személyes alap ez isk. évi kamatát, 40—40 K-át Bacherné úrnő Zambra Szidónia g. V.) és Péterffi Margit gimn. VIII. oszt. tanulóknak adta. Tandíjkedvezmény. Iskolánk szegénysorsu tanulói, amennyi­ben a követelményeknek megfeleltek, kisebb-nagyobb fokú ked­vezményekben részesültek a tandíjfizetés körül. Tanulóink lét­számának 26 százaléka élvezett ez iskolai év folyamán tandíj- kedvezményt, azonfelül egyes méltánylandó esetekben a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr is több növendéknek adott rend­kívüli fél-, illetőleg egész tandíjmentességet. A tanítás terén működő szülők gyermekei, ha rá méltóknak bizonyultak, a meg­szabott százalékon felül is teljes tandíjmentességben részesültek. Alapjaink gyarapodása, a) „Gimnáziumi ösztöndíjalap.“ Az alap vagyona ezidő szerint 5066 korona 21 fill-ér. Ezen összegből 4°/o-os koronajáradékban van 4000 korona

Next

/
Thumbnails
Contents