Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1913
III. Az iskola célja és irányai
III. fiz iskola célja és irányai. Iskolánk 1905. óta kettős címet visel, a felsőbb leányiskola és leánygimnázium címét s ennek megfelelően két irányban szolgálja a nemzeti nőnevelés ügyét. Mint felsőbb leányiskola „első sorban művelt lelkű, jó magyar nőket akar a hazának nevelni, akik ép oly hasznos tagjai legyenek a művelt társadalomnak, mint amennyire meg tudják majd állani a helyüket szűkebb körükben, a családban, mint feleség és anya “ Ebből következik, hogy az iskola eredeti céljának megfelelően, csak az általános műveltséget akarja megadni tanulóinak és semmiféle életpálya különleges érdekeit nem tarthatja szeme előtt. Idők folyamán azonban bizonyos gyakorlati célokkal is összefüggésbe hozták a felsőbb leányiskolát, így pld. IV. osztályából átléphetnek növendékei a tanítónőképző intézetbe, sőt VI. osztályából felvételi vizsgálat alapján annak III. évfolyamába juthatnak. Ilyenformán a gyakorlatban a felsőbb leányiskola a polgári iskola szerepét is betölti s bizonyos fokig a tanítónő- képzőt is helyettesíti. Pedig hangsúlyoznunk kell, hogy a felsőbb leányiskola szervezete egyáltalán nem olyan, amely bizonyos fokú tanulmányokat kívánó életpályák előkészítésére alkalmas volna. Épen azért, mivel a feldolgozásra váró tanítási anyag hat évfolyamra van elosztva, e.zt az iskolát, közben — pld. a IV. osztály elvégzése után — elhagyni, a tanítás céljának teljes félreismerésére vall s egyszersmind azzal a veszedelemmel jár, hogy a megkezdett tanulmányok jóformán minden irányban befejezetlenek maradnak. Mert a felsőbb leányiskola alsó négy osztályának munkája semmikép sem azonosítható a polgári leányiskoláéval. 2