Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1913

I. Révy Ferenc: Széljegyzetek a felsőbb leányiskola és leánygimnázium reformálásának kérdéséhez

8

egyéb tanítónőiről. Ők azonban tanítónői oklevél híjában az iskolában nem taníthatnának, hanem képesítésük csupán az inter- nátusra utalná őket; ennélfogva meg is szűnnék körükben a kifelé s csupán az iskolai szolgálatra törekvő hajsza. Az intelligens nőnemzedéknek ez elfogadható új pályát nyitna, az inter- nátusok pedig idővel megbízható nevelőgárdához jutnának.

Szeretünk hivatkozni a németországi példákra; nos hát ott is megtaláljuk ezt a gondoskodást a „Frauenschule“-nak abban az intézkedésében, amely kötelezővé teszi tanulóira a gyermek- ápolással és neveléssel járó elméleti és gyakorlati foglalkozást s a végén módot ad nekik rá, hogy óvónői oklevélhez is juthassanak. Kövessük őket ebben a magunk szüksége szerint. Nekünk óvónőink, tanítónőink vannak feles számmal; de olyan nevelőnőink, amilyenekre internátusainknak szükségük volna, alig vannak.

Ezekután ismételten hangsúlyozom abbeli véleményemet, hogy középfokú nőnevelésünk bajainak orvoslásában nem leánygimnáziumokra van szükségünk, hanem teljesebb felsőbb leányiskolára, amely megadhassa odavaló nőnemzedékünknek a műveltségnek azt a fokát, amelyre magasztos hivatásában, a társadalomban és családi életben szüksége van, s amely nem csupán a tudományos képzést tartja feladatának, hanem elsősorban a női lelket iparkodik megalapozni a társadalom és családi élet boldo- gítására. Képző hatásában azonban eléri tanítványaival a tanulságnak azt a fokát, amely leánynemzedékünk hivatottjait a felsőbb iskolai tanulmányokra is előkészíti. A klasszikus tanulmányok ennek a nyolcosztályos felsőbb leányiskolának ötödik osztályától fogva igen szépen elhelyezhetők lesznek azok számára, akik erre az útra akarnak térni s erre tehetségüknél fogva bocsáthatók is. Ez megadhatná a képzésnek minden módját oly- képen, amint ez a társadalomra és a családi életre kívánatos. A serdülő leánylelket nem vetné idő előtt a tudományos képzés igájába, nem állítaná tízéves korában pályaválasztás elé, hanem időt engedne neki, hogy magában életre kelthesse nőiségének azt az isteni szikráját, amely lelkét alkalmassá teszi arra a boldogító feladatra, amelyre teremtője szánta; s mindamellett mégis megadná neki azt a módot és képességet, hogy, ha sorsa úgy kívánja, megállhassa helyét mint a társadalom önálló munkása is. Nagyon tiszteletre méltó lehet a nő itt is, amott azonban nélkülözhetetlen. Ne arra törekedjünk tehát, hogy mindenféle módok kiesze- lésével leszállítsuk a nőnemet arról a magas piedestálról, amelyre