III. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1920
III. A tanári testület működési köre
10 2. A tornakor. Tanár elnöke : Neumer József. Ifjúsági elnöke: Lopusny István VIII. o. tanuló. Kirándulásokon a rendet tartotta fenn. Részt vett Nagytétényben az országos ifjúsági céllövész- versenyen junius 25-én (MOVE Szemere-bizottság). A kiképzés vezetője Tisza István hadnagy volt. A 10 tagból álló csapat a második dijat nyerte: 8 bronzérem; az egyéni versenyben Kövessy Gábor és Rogátsy Béla VII. o. tanulók lettek nyertesekké. 3. A cserkészet átszervezését az igazgató maga végezte, mivel a testület tagjai közül most senki sem ismeri ez intézményt. Ifjúsági parancsnoka Bánrévy György VI. o. tanuló. A csapat 32 tagból áll. < 4. A sakkor érdemlegesen nem működött. 5. A filológiai kör munkássága szünetelt. 6. A szabad líceum működése kizárólag a mozi-előadásokra szorítkozott, melynek bevezető szavait rendesen egy diák mondotta. A mozi kezelésében kitűnt Balassa Gyula VIII. o. tanuló. 7. Volt deák-oktatók vezetése alatt álló könyvkötő-kurzus is. Vezetője: Rohny Béla VIII. o. tanuló. 24 deák tanulta. Az intézet épülete fogadta magába a 'MOVE III. kér. csoportjának tagjait gyűlésük alkalmából. Hajlékot nyújtott a tengerészeti gépésztanonciskolának is. 8. Alapítványainkból jutalmat nyert: Neumer György III. A. o. tanuló (Hampel al.). Kállay László VIII. o. t. (Sujánszky— Halkó al.) Bánrévy György VI. o. t. (Gattein jutalomdij). Győrff'y Boldizsár I. B. o. t. (Ráskay al.). 9. A kirándulásokat a lehetőség szerint műveltük. Voltak : 1. Művészetiek: Benczúr-, Rembrandt- és könyvkiállitás, az Ipar- művészeti Muzeum meglátogatása. 2. Történelmi kirándulás Visegrádra. 3. Földrajzi és térképészeti kirándulás: Zugliget, Normafa, Sváb-hegy, János-hegy, Budakeszi, Szentendre, Nagytétény környékére. 4. Természetrajzi kirándulás: a budai domborulatokra és a Szép völgy, Szentendre, Dömöskapu, Kamaraerdő, Pálvölgy, Budakeszi környékére, a Haggenmacher szesz- és a műtrágyagyárba. 5. Testedző kirándulás: Hűvösvölgy, Zugliget, Máriaremete, Szentendre, Pilisvörösvár és Máriamakk környékére. III. A tanári testület működési köre. 1. Hatóságok. A budapesti III. kér. m. kir. állami «Árpád» főgimnázium fentartója a magyar állam. Iskolánk a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelkezése alatt áll. A minisztérium középiskolai