III. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1914

II. Az intézet működése

Géza verseinek egy kötetét adományozta, hadd merítsenek belőle nehéz sorsukban lelkesedést és bátorítást. 2. Vallásos gyakorlatok, a) A róm. katli. ifjúság- vasár- és ünnepnapokon Thuróczy Kornél irgalmas rendfőnök engedelmével a császárfürdőí kápolnában hallgatott szent beszédet és szent misét és végezte húsvéti szent gyakorlatait.. A szent gyónáshoz és az áldozáshoz háromszor járult a Ferenc- rendiek Margít-körúti nagy templomában. Fogadja ezért az engedélyért az Irgalmasrend Főnöke és a Ferencrendi szer­zetes rend az intézet köszönetét. Részt vettek a balázsoláson, a hamvazáson, a húsvéti lelkigyakorlatokon és a rendes exhor- tációkon. A budai Ifjúsági Mária Kongregációnak 7 tanuló tagja, szent József egyesületnek 1, Skapulare egyesületnek 1, a szent Alajos-társaságnak 4. Többen istentiszteletkor minis- tráns szolgálatot teljesítettek a kápolnában és az óbudai meg újlaki templomokban is. A hivatalos körmeneten is részt vettek. Ezeken a vallásos ájtatosságokon az őrök a róm. kath. tanárok voltak. A tanulmányi kirándulásokon sem mulasztot­ták el vall. kötelmeiket. Láng Gyula volt tanár hősi halálá­nak emlékezetére részt vettek a számukra tartott requiemen. Nov. 2-án misét tartottunk az elesett katonákért. Minden mise után háborús ájtatosságot tartottunk. b) A gör. kath. ifjúság a budapesti VII. kér. gör. kath. templomban járt istentiszteletre és katechizációra, hitoktatást az I. kér., Attila-utcai főgimnáziumban nyert. Ünnepeit ren­desen megtartotta. c) A gör. kel. ifjúság vasárnap és a megengedett ünnep­napokon exhortációt hallgatott a budai gör. kel. szerb elemi iskolában, a tabáni gör. kel. szerb templomban istentisztele­tét, a gör. kel. főesperes felügyelete alatt a II. kerületi főreál­iskolában hittanóráit hallgatta. d) Az ev. tanulók a rendes vasárnapon és szombaton megtartott exhortáción kívül részt vettek az okt. 31-én meg­tartott ref. emlékünnepen, amely alkalommal az erre jogosul­tak részesültek az úr szent vacsorájában is. 3 evangélikus tanuló lett megkonfirmálva és vett akkor egyúttal reszt a szent vacsora szentségében. Az oktatás délelőttönként az intézetben folyt.

Next

/
Thumbnails
Contents