III. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1912
VI. Rendkívüli munkásság
Ii nyerte meg. Az előbbi csapat minden egyes tagja bronzérmet, az utóbbié ezüstérmet kapott. A tennisz-versenynek eddig csak első felét bonyolítottuk le, t. i. az egyes versenyt, melynek győztesei: I. Deutsch, II. Minder (ezüstérem), III. Battik, IV. Händler (bronzérem). A versenyt majd a szünidei bizottság fejezi be. A céllövészet szintén fejlődik s a tornaköri tagok heten- kint egyszer összejöttek, hogy magukat a céllövésben gyakorolják. Az idei évben ezeken kívül a vívó élet is igen szép lendületet vett, amennyiben Neumer tanar úr vezetése mellett számosán gyakorolták magukat a kard- és tőrvívásban. Katonás nevelés. Intézetünkben a jelen iskolaévben is folytatódott tovább a katonai kiképzés, melyen a VII. és VIII. osztály tanulói vettek részt. Hetenkint egyszer 2—2 órára gyűlt össze a VII. és VIII. osztály. Ezeken az órákon Milesz István főhadnagy úr 2 koronaőrségi őrmester segédletével tanította és gyakoroltatta a fegyverforgatást, a fegyverrel való bánásmódot és a célzást. A fegyverforgatást és a különböző mozdulatokat a tornateremben tanították a koronaőrségi őrmesterek, mig a gyutacslövéseket a pincében, Milesz főhadnagy vezetésével végezték a diákok. Ugyancsak Milesz főhadnagy úr ismertette meg a fegyver szerkezetét és részeit, úgy, hogy az év vége felé mindegyik diák alaposan ismerte és tudta kezelni a katonai fegyvert.