IV. kerületi községi felsőbb leányiskola és leánygimnázium és felsőkereskedelmi leányiskola, Budapest, 1912
III. Az 1912-13. tanév története
28 3. Ünnepélyek tartása ebben a tanévben épen a helyiségek hiánya miatt volt lehetetlen. Hazafias és emlékünnepélyeket csak az önképzőkör rendezett. 4. A tanulmányi séták és kirándulások nevelés-tanítási fontosságát szem előtt tartva, megnéztük az új állatkertet és a Mező- gazdasági múzeumot. A Műcsarnok tárlatai és a Képzőművészeti Múzeum a lányok müízlésének fejlesztésére igen jótékony hatást gyakoroltak. Az ifjúsági színházi előadásokat is többen látogatták. A természet iránt való szeretetünk ébrentartására a főváros környékére és a Szt. Gellért hegyre rendeztünk kisebb kirándulásokat. 5. A gyakorlati és szemléltető oktatás erős föllendülése a jelen tanévnek jellemző vonása. Iskolánkban ez annál inkább méltánylandó jelenség, mert igen sok nehézséget kellett leküzdenünk. A fizikai gyakorlatok bevezetésével már a munkaiskola lépcsőjén állunk, a szemléltető oktatási szertár megalapításával pedig a film és a diapositiv alkalmazása nemsokára minden tantárgy tanításában biztosíttatik. A tanárok már a jelen tanévben is a tudomány minden ágából tartottak érdekesebbnél érdekesebb előadásokat. Az egyházi művészettörténetből Madarász István dr. főtisztelendő 2, a világtörténelemből Balog Margit dr. 1, a magyar- és világtörténelemből Erődi Kálmán dr. 5, a földrajzból pedig 7 előadást tartott. Kundt Ernő dr. Amerikáról 4 előadásban szórakoztatta a tanulókat. A természettanból Képessy Imre c. ig. a tanítás keretében igen sokszor használta a kinematográfot. Az Uránia tudományos színházban ezért csak egyszer voltunk, Győry Lórántnak „Az anyaföld“ c. igen tanulságos darabját néztük meg. Nem mulasztottuk el továbbá a Quo vadis-nak megtekintését. 6. A leánytanulók valláserkölcsi nevelésében elsősorban a vallásoktatás említendő. A róni. kath., ágostai evangélikus, református és izraelita hitvallású leányok mind az intézetben nyertek vallásoktatást. A tanévet Veni Sancte-val nyitottuk meg és Te Deum-mal zártuk. A katholikus növendékek továbbá minden vasár- és ünnepnapon a belvárosi plébániatemplomban prédikációt és szent misét hallgattak. A húsvéti ünnepeket megelőzőleg pedig dr. Madarász István hittanár szent gyakorlatokat tartott az Angolkisasszonyok templomában. A Molnár-utcai Kath. körben rendezett Oberammergaui passiójátékokra a magasabb osztályok tanulóit vezette el. Az izraelita tanulók szintén eljártak dr. Frisch Ármin hittanár ellenőrzése mellett a péntek délutáni istentiszteletekre. Az ág. evangélikusok a hitoktatáson kívül a konfirmálásra készíttettek elő. A különböző felekezetű növendékek hittani vizsgálatán az egyházi hatóságok kiküldöttei mindannyian megelégedésüknek adtak kifejezést a hitoktatásban elért eredmények felett.