VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1918-1919

II. Iskolánk az 1918-1919. és 1919-1920. iskolai évben

/

A megszálló ellenségtől iskolájából kiűzve, a mi intézetünkben kapott ideiglenesen szolgálattételre beosztást folyó év január hó 19-étől kezdve dr. Tóth Sándor, az eperjesi kir. kath. főgimnázium igazgatója, akit a nmlt. vallás- és közokt. miniszter úr az Y-ik fizetési osztályba nevezvén ki, június hó 1-től kezdve 42 évi szolgálat után végleges nyugalomba helyezett. Hivatalosan itt veszünk búcsút a tanári testület régebbi tagjai közül Kassai Nándortól is, aki folyó év április hó 1-től kezdve helyeztetett végleges nyugalomba. 36 éves tanári szolgálatából 16 évet ebben az intézetben töltött el, elismerést szerezve kartársai körében a rajzoktatás terén kifejtett buzgó és eredményes munkásságával. Tanítványai közül sok jeles rajzoló- és festőművész alkotás; ival hirdeti volt tanárának tanítói hivatottságát. A nmlt. vallás-és közokt. miniszter úr nyugalomba helyezésük alkalmával dr. Tóth Sándor igazgatónak és Kassai Nándor rendes tanárnak a tanügy terén kifejtett hosszú és buzgó működésükért teljes elismerését és köszönetét fejezte ki. Mi a magunk részéről a pályatársak őszintén átérzett óhajtásával kívánjuk, hogy, miután hosszú évtizedeket töltöttek el ez általunk oly jól ismert nehéz és fárasztó tanári pályán, még sokáig élvezhessék teljes testi és lelki frissességben a jól megérdemelt nyugalmat a becsületesen végzett munka fölemelő tudatában.

Súlyos és fájdalmas veszteség érte az intézetet Burján Károly rendes tanárnak folyó év február 23-án bekövetkezett halálával. A csapás nem volt váratlan ránk nézve, mert súlyos betegsége már évek óta megbénította munkásságában, sőt az utolsó évben könnyebb munkakörbe kényszerítve őt, teljesen elszakította az iskolai munkától. Ebben az intézetben kezdte a pályafutását, itt is fejezte be. Fiatalon, tanári működésének 15-ik évében húnyt el hosszú szenvedés után a nemzet megújhodásában jeles tollával nagyrahivatott kartársunk, kit előzékeny modoráért, finom elmésségeért szerettünk, széleskörű műveltségéért és mély tudásáért mindannyian becsültünk. Értékes és vonzó egyéniségének emléke feledhetetlenül szivébe vésve marad barátainak és hálás tanítványainak. Szintén korán, tanári szolgálatának 14-ik évében költözött el örökre közülünk Szalkay Alfonz kollégánk. Váratlanul, csak néhány napi betegség után ragadta el őt a járványos kór folyó év március hó 25-én. A jelen tanév elején került intézetünkhöz, de az itt eltöltött rövid idő is elég volt arra, hogy komoly egyéniségével, lelkiismeretes buzgalmával megnyerje kartársainak becsülését és tanítványainak ragaszkodását. Emlékét kegyelettel fogjuk őrizni.

A háborús évek káros következményei éreztették hatásukat a tanulók viselkedéséhen is. Egyre sűrűbben s mindig több okkal hangzott föl az iskola valamint a szülők részéről is a jogos panasz, hogy a gyermekek erkölcsi érzéke meglazult, külső viselkedésükben pedig mind jobban eldurvulnak. E szomorú jelenség okára könnyű volt rámutatni, de annál nehezebb volt azt orvosolni azon káros hatás óriási erejénél fogva, amelynek a rosszra mindig fogékonyabb fiatal lélek a nagy világégés zavaros éveiben az élet mindenféle körülményei között ki volt téve. A tanulók lelkének leromlását fokozta, illetőleg betetőzte a proletárdiktatúrának e téren kifejtett alapos munkája. E terhes lelki örökséggel kezdtük meg ezt az iskolai évet azzal az eltökélt szándékkal, hogy az iskolai életben a rendet, a tanulók közt a fegyelmet és a jó erkölcsöt visszaállítjuk. Örömmel állapíthatom meg, hogy a tanári testület következetes és méltányossággal alkalmazott szigora, bár ennek hatását a mostoha körülmények által ismételten ránk kényszerített hosszú szünetek letompították, nem maradt eredménytelenül. A tanulók magaviseleté, magatartása ellen az iskolai év előrehaladása folyamán mindegyre kevesebb panasz merült föl. Hasonló a helyzet a tanulók szorgalmát és a tanulmányokban tett előmenetelét illetőleg is. Szó sem lehet arról, hogy sike-