VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1916

II. Ünnepi beszéd IV. Károly király és Zita királyné megkoronáztatása alkalmából

12 tették törvényesnek. Mikor Károly Róbertét az ország királlyá választotta, a szent korona Apor vajda kezében volt. De ez nem akadályozta a koronázást. Gentilis biboros készíttetett egy újat, ezt a koronázó rendek előtt megáldotta, megszentelte, a pápa nevében az országnak s a királynak ajándékozta, azt a másikat pedig tilalmasnak, szentetlennek s érvénytelennek nyilvání­totta. S azután az újjal fényes ünnepségek között Károly Róbertét az ország királyává koronázták. De hiába volt a fény, a pompa, a belső erőt, az eszmei tartalmat nem tudták az új koronának megadni ; a szívek mélyén erős meggyőződés lett úrrá és min­denki úgy érezte, hogy nincs a magyarnak igazi királya. Nem tudta ezt az érzelmet megérteni Gentilis bibornok, talán az aggódó nemzet sem értette, csak érezte, hogy hiába volt a világra szóló pompa, hiába az új koronának megáldása, megszentelése, hiába nyilvánították a régit tilalmasnak, szentetlennek, tör­vénytelennek : azért csak mégis az a régi korona az igazi, az egyedül szent, azé e hazai földnek minden hantja, azé minden hatalom és jog e hazában, az a korona a király, a nemzet, az ország, az minden, és hogy nem lehet senki igazi magyar király, akinek fejét az a szent korona nem érintette. Mátyás királyunk, az igazságos, kinek céljai lehettek ellentétesek a nemzetéivel, de érzelmei soha, ki ismerte a magyar lelket, meg sem kísérelte megkoronáztatását mindaddig, míg a szent koronát még hátrá­nyos béke árán is vissza nem szerezte, mert abban rejlik, — amint Pozsony városához írta — abban összpontosul az egész királyi méltóság ereje és összessége. Ám jóllehet a szent korona az ország egész területének birtokosa, azért a magántulajdon nem enyészik el, hiszen e területnek kisebb-nagyobb részét a nemesek bírták, ennélfogva birtokuk révén részei a szent koronának és részesei annak a jognak és hatalomnak is, mely a koronát az ország egész terü­letére vonatkozólag megillette, ők a szent korona tagjai, kik együtt, azaz az országggyűlésen alkotják az ország testét, a királlyal együtt a szent korona egész testét — «totum corpus sacrae regni Coronae», az országggyűlésen van jelen. Ahol nincs jelen az egész test, ott nincs meg az élet, eleven lüktetése. Ha

Next

/
Thumbnails
Contents