VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1913

XIV. Adatok az 1913/14. tanév történetéhez

102 ismert veszedelmén kívül a tanári testület a bajok egyik főokát a sport körül űzött visszaélésekben látja. Intézetünk teljes tudatában van a testi nevelés nagy fontosságának és arra szakszerű felügyelet mellett a kedvező helyi viszonyok között kiváló gondot fordít. (A rendes testgyakorlati órákon felül hetenkint egyszer minden osztály számára játékdélután, kirándulások, stb.) De épen ezért a sportnak az intézeten kívül való szertelen űzése ellen fel kell emelnie tiltó szavát. A józan határokat nem ismerő, túlságba vitt sportolás valóságos szenvedélyévé vált már sok tanulónak annyira, hogy ez néha még egészséges testi fejlődését is — ahelyett hogy előmozdítaná — inkább veszélyezteti; szellemi mun­kásságára pedig általában káros befolyással van. Amennyiben nemcsak azt az időt vonja el a tanulmányoktól és a szel­lemi élet iránti érdeklődéstől, amelyet tényleg a sportolásra fordít, hanem azonkívül is betölti teljesen lelkületét, kiszo­rítva onnan minden más nemesebb iránt való fogékonyságot­Felette sokféle veszedelmet rejtenek magukban azok a gyülekező-helyek (sportpályák közelében levő szabad terü­letek, a városliget félreeső, elhagyatott helyei, esetleg korcs­mák), ahol tanuló ifjúságunk játék közben mindennemű fel­ügyelet nélkül rájuk nézve erkölcsileg veszélyes, utcai ele­mekkel érintkezik és ez érintkezés folytán az eldurvulás, szembeszökő jeleit mutatja. Mindezeknél fogva az igazgató és a tanári testület elvárja a t. szülőktől, illetőleg helyetteseiktől, hogy az iskola mun­kásságát a fentebb említett bajok meggátlása által saját gyermekeik érdekében támogatni fogják, vagyis gyermekeiket sportegyesületbe belépni nem engedik és túlzásba vitt, vagy alkalmatlan helyen, felügyelet nélkül űzött játéktól visszatartják. Tudvalevőleg a sportegyesületekbe való be­lépést a Középiskolai Rendtartás is, nemkülönben több miniszteri rendelet szigorúan eltiltja. Figyelmeztető szavunk meg nem hallgatása esetén a tanulásban és az erkölcsi magaviseletben mutatkozó sok bajért a felelősség kizárólag a szülői házra hárul, az intézet pedig a maga részéről a vétő tanulókat a legszigorúbban fogja elbírálni. Az ifjúság egészségi állapotáról részletesen az iskolaorvos számol be az Értesítő más helyén.

Next

/
Thumbnails
Contents