VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1911
I. A sportegyesületek "növendék-rednszere"
6 hogy ő a sport ezen vagy azon ágának nagyrahivatott, leendő bajnoka. Minden héten újabb és újabb biztatást kap, míg fokról fokra odáig jut, hogy az ő szemében az iskola, a tanulás, a kötelességteljesítés csak a sport után következik... És ugyan hány száz és száz diákot terel el a sport a komoly iskolai munkától?! A sportegyesületek kétségkívül magasabb szempontból nézik a dolgot, mint a diákversenyeket rendező jelentéktelen sportlapok. Ezek az úgynevezett «növendékrendszert» azért honosították meg, hogy a középiskolai tanulók révén évről-évre meglegyen a kellő szukresz- cenciájuk. Az úgynevezett «növendék-tagoktól» várják egyesületük fellendítését, az éremnyerést, a rikordok megdöntését . . . minden dicsőségüket (Tornaügy 1909 okt.). Az ilyen «növendék-tagoknak» az egyesülettel szemben nincsen semmiféle kötelezettségük; a dédelgetett kedvenceknek csak jogaik vannak. Kötelességük pedig csak éppen annyi van, hogy nyakra-főre atlétizáljanak, tornázzanak, footbalozzanak és végtére, versenyezzenek. Hogy a túlságosan korán megkezdett atléti- zálás veszedelmes a szervezetre, hogy a felcsigázott diákambició teljes fokával űzött állandó tréning elvonja a tanulókat legfontosabb iskolai kötelességük teljesítésétől, mindezzel a sportegyesületek vajmi keveset törődnek. Csak az aggódó szülők és tanárok tapasztalják, hogy egy- egy serdültebb gyermek kötelességtudása rohamosan fogy, hogy napról- napra kevesebbet tanul, hogy szabad idejét mind ritkábban tölti a könyv mellett. Amikor pedig a lelkendezve hozott első bronzérem magyarázatát adja annak, hogy az ifjú miért töllött annyi délutánt távol a könyvektől, akkor rendszerint már alig reparálható bajról van szó. Rendszerint már hiába kéri ilyenkor a szülő a tanári beavatkozást is. Az ifjú testestől-lelkestől rabja lett a sportnak és annak az egyesületnek, amelyben az új rikordnál magasztosabb, szebb és dicsőbb dologról nem esik szó . .. Egyik komoly sportlapunk írja, hogy nemcsak az ifjúság keresi a mentői nagyobb rikordokat felmutató sportegyesületet, hanem ezek is azt a diákot, akitől joggal remélhetnek fényes teljesítményeket. Az egyesületek részéről — mondja a Tornaügy — «megindul az igérés és fogdosás. Tessék csak megkérdezni egy ily jobb anyagot, hány helyről kapott előnyös szerződési ajánlatot. Akár egy primadonna!» Nos, ilyen körülmények között hiába kísérli meg a szülő, valamint a tanár is, hogy az üzleti alapokra helyezett sportlapok és a «növendékrendszert» űző sportegyesületek káros hatása alól kivonja a lejtőre jutott ifjút. Az ő kritikátlan és még nem is romlott, csak elkápráztatott lelkében ott él a dicsőség, a hírnév, legfőképen pedig a rikord utáni mámoros
