VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1918-1919

V. A szülő és a gyermek az iskola szempontjából

13

jutalmat érdemel-e tanulni akarásáért, mint büntetést, ha egyik másik iskolai rendszabályt áthágja is ? Sokszor találkoztam ezzel a felfogással szülők részéről, sokszor hallottam, hogy kérem szépen, a fiam akar tanulni, sőt egész nap tanul, mégis megbukik a gimnáziumban. Tessék elhinni, némely esetben nagyon nehéz volt meggyőzni a szülőket arról, hogy ha fiuk folytonosan tanul, még sem tud, akkor nem az iskola a rossz osztályzat oka, hanem az, hogy a gyermek nem bírja azt a nehezebb szellemi munkái, amit már a középiskola is megkövetel tanítványaitól. És ha meg lehet állapítani a gyermekről, hogy nem való egyik vagy másik gyakorlati pályára, miért ne lehetne azt is megállapítani róla, hogy nem való tudósnak ? A tapasztalat azt mutatja, hogy de bizony ilyen Ítéletet is szabad, sőt kell mondani a gyermekről, mert jobb neki á nem neki való pályára rá sem lépnie, mint ezer nehézség után tehetség hiányában kidőlnie sok hiábavaló erőfeszítéssel eltöltött esztendő múlva.

Elismerem, hogy mindezeket a nehézségeket el lehetne kerülni, ha minden gyermeket külön lehetne nevelni és tanítani egyenként. De vájjon hány ember van a világon, aki ezt meg tudná tenni, akinek módjában volna külön megfizetett mesterekkel taníttatni gyermekét? Akinek módjában volna még kísérletezni is gyermekével, hogy ha egyikféle tanulás nem való neki, másfélét kezdhessen ? Csak a társadalom, az állam teheti meg, hogy nyilvános iskolával mindenkinek módot nyújt arra, hogy gyermekét neki való pályára irányíthassa, de csak akkor, ha együtt dolgozik az iskolával gyermeke érdekében és az iskolának a gyermek iránt sohasem ellenséges véleményét nem véli rosszhiszemű ellenségeskedésnek. A gyermek tehetségét épen a nyilvános iskola próbálja ki. Arról a gyermekről, akit a papa és a mama, sőt a bácsik és nénik is számoló csodagyermeknek tartanak, néha az sül ki az iskolában, hogy számoló tehetsége a közepesen is alul marad. A kedves, bizalmas gyermekről csakhamar kisül, hogy nem kedves, csak szájas, nem bizalmas, csak tolakodó. Ezt a kritikát csak a nyilvános iskola tudja megállapítani, ahol sok egyíormakorú gyermek egymást is őszintén szokta megítélni. Mi, iskolai emberek, jól tudjuk, hogy ha egy gyermekről iskolatársai állapítják meg, hogy rossz, ez az ítélet ritkán ellenkezik a valósággal és az iskolai közvéleménytől jónak mondott gyermek rendesen igazán jobb, mint azok, akikről csak felnőttek mondják, hogy jó gyermek. Ez a kritika, ez a bírálat az, ami az életre is ad útravalót a nyilvános iskolába járó gyermeknek, azzal, hogy a családi körön kívül hullámzó életből mutat neki egy-egy igazi képet, s minden igazság nagy kincs az életnek induló ifjú podgyászában.

Ebben a munkában, az életre hasznos igazságok keresésében egynek kell lennünk mindnyájunknak, családnak és iskolának egyaránt. Közeledjünk egymáshoz bizalommal, hallgassuk egymást megértéssel, gyermekeink érdekében.

Mi, az iskola emberei, arra kérjük a tisztelt szülőket, bízzanak az