VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1915
II. Iskolánk és a háború
21 d) Tóth István, mint egyévi önkéntes tizedes bevonult a m. kir. honvéd gyalogezredhez. Még a harctérre való elindítás előtt a Révész-utcai hadikórházba vezényelték, mint rokkant katonák tornatanítóját. Most is ott van. 1915 januárius 16-án vonult be tényleges szolgálatra e) Kelemen Béla, a cs. és kir. 51. gyalogezredhez Kolozsvárra. Tiszti kiképzés után mint hadapródjelölt őrmester a délnyugati harctérre került, a hol vitézségéért a kis ezüst vitézségi érmet nyerte s zászlóssá lépett elő. Most is az olasz harctéren van. 1916 április végén vonult be tényleges szolgálatra f) Dr. Marczell Mihály r. kath. hitoktatónk, mint tartalékos segédlelkész a 4. sz. m. kir. honvéd tartalékkórházhoz, a délnyugati harctérre. Ugyancsak katonai szolgálatot teljesített már 1914 augusztus 6. óta g) Dr. Hortobágyi Béla iskolaorvosunk, mint népfölkelő főorvos. Beosztásánál fogva — előbb Újpest város hadikórházában az újpesti főiskolai szociális telepen, majd a budapesti honvéd helyőrségi kórházban — itteni teendőit is rendesen végezhette. 1916 június 17-én a munkácsi megfigyelő kórházba vezényeltetett. Az általános mozgósítás szólította volt katonai szolgálatra Filipecz Ferenc volt óradíjas helyettes tanárunkat, még mielőtt tanári állást vállalhatott volna. Itt töltött rövid tanárkodásából köztünk maradt kellemes emlékét hősi halála felejthetetlenné tette. Emlékezetének arcképe közlésével és volt tanára, Szántó kartársunk róla írt megemlékezésével áldozunk. Gyászos véletlen, hogy elhunytéról annak az idősebb kartársunknak elhunytéval egy időben kell hírt adnunk, akit ő félbeszakadt pályája kezdetén helyettesített. 2. A hadbavonult tanárok helyett az itthonmaradottak vállalták a munkát már a tárgyfelosztás alapján, Dr. Marczell Mihály hittanóráit pedig az egyházi hatóság intézkedésére Ackermann Kálmán, Halász Pál és Dr. Schwartz Artur hittanárok látták el. 3. A tanárok óratöbblete az 1914/5 tanévben tekintettel az os7tályok csökkent számára, az előző tanévhez képest csak heti 1—2 órára ment, valóságos óratöbblet nem volt. 1915/6-ban október 18-ig heti 3—3, azontúl az elhagyott órák száma szerint csak 2, vagy 1 óra volt a heti óratöbblet, némely tanárnál egy sem. 4. A tanári testületnek a háborúval kapcsolatos tevékenysége az iskolán belül főként abban nyilatkozott meg, hogy a tanulókat a háborúval kapcsolatos hazafias és emberbaráti jótékonyságra /