VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1915
II. Iskolánk és a háború
19 Itt ismét megjegyzem, hogy az 1915/6. tanévben a testgyakorlás kivételével minden tantárgyat teljes óraszámmal kezdtünk tanítani, de a helyi és világítási viszonyok kényszerítettek, hogy október 18-án az óraredukciókat az utolsó (6-tól 7-ig tartó) órák elhagyásával mégis megkezdjük. A tananyagot a redukált óraszámmal tanított tantárgyaknál szintén meg kellett néhol rövidítenünk annál inkább, mert 1914/5- ben a tanévet a rendesnél később kezdtük s korábban végeztük (1914 szeptember 23-tól 1915 május 22-ig), 1915/6-ban is a tanév befejezése június 29. helyett 3-án volt. A rövidítés a magyar, latin, görög és német nyelvnél az olvasmányok egy részének elhagyásában állott, valamint az írásbeli dolgozatok számának csökkentésében. Az írásbeli dolgozatok javítása különben is nagy nehézségekbe ütközött, mivel a szaktanároknak a tanítás ideje alatt alig volt szabad idejük a javításra, a délelőtti órákban pedig a délután rendelkezésünkre álló helyiségeket a főreáliskola használván, helyük nem volt a zavartalan munkára. E nehézséghez még az a további nehézség is járult hozzá, hogy a hiányzó kartársak tantárgyai elosztásával majdnem minden tanárnak 1—2 tantárgygyal többet kellett tanítania, tehát ennyivel több dolgozatcsomót javítania. Ugyanez áll természetesen a mathe- matikai dolgozatokra is. A görög nyelv helyett választható irodalmi tanulmány anyagában a magyar irodalmi anyagot kellett rövidíteni, a mi komoly hátramaradást azért nem okoz, mivel a magyar irodalmi tanítás úgy is ismét foglalkozik ezzel a most itt mellőzött anyaggal. A görög nyelv helyett választható rajznak szertár híjján és gázzal rosszúl világított, rajzolásra teljesen alkalmatlan helyiségben a normális tanmenettől lényegesen el kellett térnie s az elért ered- -mény — meg kell őszintén vallanunk — nem üti meg a mértéket. A magyar történet anyagát 1914 5-ben a III. és IV. osztályban kellett csak megrövidíteni. Az ott elhagyott részletek a VIII. osztályban annak idején könnyen lesznek pótolhatók. A világtörténet óráit az V. osztályban mind a két tanévben redukáltuk. Az e miatt szükségessé vált anyagrövidítés a kevésbé lényeges adatok mellőzéséből állott. Ugyanez történt a folyó tanévben a VI. és VII. osztályban is. Itt a gyöngébb VI. osztályban kellett többet elhagyni, míg a komoly, iparkodó VII. osztályban csupán a politikai földrajzot kellett összevonni. 2*