VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1915
Filipecz Ferenc
8 Az ő életének még alig van története. Hiszen mindössze huszonöt évre terjedt földi pályafutása s ez az arasznyi idő is komoly törekvések nagyratörő munkájával telt el. Született Nagy- becskereken 1890. május 29-én. Középiskolai tanulmányait a budapesti VII. kér. áll. főgimnáziumban kezdte meg és a munkácsi áll. főgimnáziumban fejezte be. Az 1908/9. tanév elején a budapesti tudományegyetem jogi karára iratkozott be hallgatónak, de egy félév múlva átlépett a bölcsészeti karra s gyors egymásutánban végezte tanulmányait. Szaktárgyaiul a magyar és német nyelvet és irodalmat választotta s ezek mellett művészettörténeti előadásokat hallgatott nagy szorgalommal. Ugyancsak egyetemi tanulmányai közben végezte el a Zeneakadémián az énektanítói tanfolyamot s a fővárosnál rövid ideig mint helyettes hegedűtanár volt alkalmazva. Tanári szakvizsgálatot 1913-ban tett, a következő tanévet a VIII. kér. áll. főgimnáziumban töltötte mint gyakorló tanár s 1914. májusában a paedagógiai vizsgálat letétele után megkapta tanári oklevelét. Készült a doktorátusra is, megírta Garay János epikai költeményeiről szóló doktori értekezését, de tovább nem juthatott. Kitört a háború, neki is menni kellett. Bevonulása napján — 1914. július 29-én — jegyezte el régi választottját, Bachó Olga kisasszonyt. Önkéntesi szolgálatát a nagybecskereki 29. gyalogezrednél kezdte meg, a harctérre önként jelentkezett, mielőtt még el kellett volna mennie. Az indulás napja 1915. április 11-ike volt, május 26-án zászlósi rangba lépett elő. Résztvett a májusi nagy támadó hadjáratban s Ungmegye határáról kiindulva csapatával Samboron keresztül Ostrozecig jutott, a hol július 3-án, egy éjjeli támadás alkalmával két ellenséges golyótól halántékon találva súlyosan megsebesült. Eszméletlen állapotban került a sambori katonai kórházba, ott műtétet végeztek rajta, de egyúttal azt is megállapították, hogy menthetetlen. Öt nap múlva a sebesülés után csendesen elhunyt. Ideiglenes sírhelye a sambori kórházi temetőben volt, az exhumálás 1916. január 18-án történt meg. * * * Kedves ifjú hős, feledhetetlen kartárs! Halhatatlan szellemedet idézem a nagy nemzeti gyász e keserű napjaiban. Itthagytad jó szüléidét, kedves testvéreidet, bájos arádat s hallgatva a kötelesség parancsszavára, a harctérre vitted véred lobogását, honszerető lelked hősi lendületét. A végzet úgy akarta, hogy álmaid, vágyaid, reményeid belezuhanjanak a nagy temetőbe, melyet egy örök életre hivatott nemzet elmulhatatlan kegyelete áraszt el a hazaszeretet vértanúit megillető pálmával és babérral. Meghajlunk a végzet vaskényszerüsége előtt: tragikus sorsod könnyeket fakaszt szemeinkből, de bánatunkat enyhíti az a tudat, hogy Veled a magyar tanárság egyik hőse költözött át a halhatatlanok Pantheon- jába, melynek ünnepélyes csarnokait döbbenetes lélekkel járja majd a magyar ifjúság s azokban minden tudománynál becsesebb és maradandóbb tanulságokat gyűjt. Isten veled! Have anima Candida! Szántó Soma,
